Élő Kolozsvári Rádió

Vitát szült a járványterjedési ráta kiszámítása

Az Európai Bizottságtól kért kivizsgálást az előző liberális kormány által közölt járványadatok állítólagos meghamisítása ügyében Victor Negrescu szociáldemokrata európai parlamenti képviselő. A politikus azzal vádolja a Nemzeti Liberális Pártot, hogy veszélybe sodorta a lakosság egészségét, és aláásta az ország nemzetközi hitelét.

Victor Negrescu szerint Románia mintegy 1 milliárd eurónyi újjáépítési támogatástól esik el amiatt, hogy a világjárvány idején a valósnál kisebb számokat jelentett a nemzetközi intézményeknek. A szociáldemokrata EP-képviselő Vlad Voiculescu USR-es egészségügyi miniszter újabb – a koalícióban is feszültséget keltő – „leleplezésére” alapozta feljelentését. Vlad Voiculescu ugyanis a korábbi egyszínű liberális kormány egyik volt miniszterével folytatott, Facebookos polémiája során azt írta: a tavalyi választások előtt a hatóságok meglehetősen „újító” módon számították ki a – járványügyi korlátozások mértékét meghatározó – kéthetes lakosságarányos fertőzési rátát. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szerint Európában egyedülálló módon a számításból kihagyták a fertőzési gócokat, másrészt a 14 napos fertőzési arány kiszámítása során „elvesztettek vagy két napot”.

Florin Roman, a Nemzeti Párt alelnöke szerint Vlad Voiculescu USR-s egészségügyi miniszter kezéből kicsúszott a gyeplő, nem tudja már féken tartani a járványt, ezért hozzá nem értését „petárdákkal és füstbombákkal” próbálja leplezni.

Klaus Iohannis elnök szerdán határozottan cáfolta, hogy meghamisították volna a járványadatokat a parlamenti választások előtt. Szerinte csak arról van szó, hogy a mostani egészségügyi miniszter változtatott azon a képleten, amellyel a járvány terjedési sebességét kiszámítják. Klaus Iohannis ugyanakkor azt üzente Vlad Voiculescu egészségügyi miniszternek, hogy szerinte az elvi viták helyett a valóban fontos problémákra – az intenzív terápiás kapacitás növelésére, az orvosok veszélyességi pótlékának kifizetésére és a kórházak felszerelésére – kellene összpontosítania.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 25, 09:55

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók