Hadd szóljon!

Civil menet a Hója-erdőért

Tömeges erdei sétával tiltakoztak a kolozsváriak a Hója-erdő tövébe tervezett ingatlanegyüttesek megépítése ellen.

Az erdőben észlelt, gyaníthatóan törvénytelen favágások már korábban reagálásra késztették a környezetvédőket, civil aktivistákat. Az erdő tövében húzódó, illetve azt a domb túloldalán, a Donát negyed peremén levő Kánya utca felé átszelő földút lekövezését ennél is súlyosabb vészjelzésként értelmezték. Adrian Dohotaru, a Fenntarthatóan Szervezett Társadalom nevű civil-szervezet vezetője szerint az út lekövezése a Hója-erdő tövébe tervezett lakóház együttesek építési munkálatainak prelüdje. A kétszer 700 lakással tervezett lakótömbök megadnák a kegyelemdöfést a kolozsváriak közös erdejének – figyelmeztet a civil aktivista, aki beadvánnyal fordult az összes érintett hatósághoz majd meghirdette ma délelőttre az Ingatlan-káosz Menetét (Marșul Haosului Imobiliar). Kezdeményezésének tekintélyes visszahangja volt, szombat délelőtt 11 órára megtelt a Falumúzeum előtti útszakasz a felhívásra válaszoló, változatos korosztályú kolozsváriakkal.

A szervezők részéről Adrian Dohotaru üdvözölte a résztvevőket, összegezve a tiltakozóséta okát, célját és lebonyolítási módját.

Adrian Dohotaru rádiónknak is nyilatkozott:

A Hója-erdő környezeti értékéről Hartel Tibor ökológus, egyetemi tanár beszélt az egybegyűlteknek. Az ismert kutató rádiónknak is összegezte a legfontosabb tudnivalókat (hangfelvételünk menet közben, több maszkrétegen át készült, ez helyenként érzékelhető is).


Hartel Tibor
dr. Hartel Tibor

A menetben az egyszerű, zöldszerető minőségükben megjelent embereken kívül a rendezvény nevében szereplő ingatlan-káosz közvetlen kárvallottjai is képviseltették magukat.

 

webcikk, fotók, interjúk: Papp-Zakor András

Articol editat de Papp-Zakor András, 20 március 2021, 17:58 / actualizat: 20 március 2021, 21:38

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak