Élő Kolozsvári Rádió

A parlament cikkelyenként megszavazta a költségvetési törvényt

Megszavazta az este cikkelyenként a parlament plénuma a költségvetési törvény tervezetét. A zárószavazásra ma kerül sor.

Fotó: gov.ro

Egyetlen módosító indítványt sem fogadtak el, a tervezetet a kormány által beterjesztett formában szavazták meg.

A 45-ös cikkely vitájánál Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt szenátora azt javasolta, hogy duplázzák meg a gyermeknevelési támogatást, és bejátszott egy 2019-es felvételt, amikor a Szociáldemokrata Párt által összeállított költségvetés vitáján Raluca Turcan és Robert Sighiartău liberális képviselő a gyermekpénz megduplázása mellett érvelt. A Szociáldemokrata Párt javaslatát elutasították.

Hogyan szavaznak az egyes pártok?

A Románok Egyesítéséért Szövetség, azaz az AUR megszavazza a költségvetés-tervezetet, amennyiben kórházépítésre fordítják a pártnak szánt négymillió eurót – jelentette be hétfőn George Simion.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység Szolidaritás Pártja alkotta USR-PLUS Szövetségnek a költségvetés plenáris vitáján felszólaló törvényhozója bejelentette, hogy a szövetség megszavazza a költségvetést, mert ez felelősen viszonyul a gyerekekhez, akiknek már nem kell fizetniük az adósságokat.

Az RMDSZ az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését és a magyar közösség számára fontos beruházásokat tartotta szem előtt az idei költségvetés összeállítása során – jelentette ki hétfőn Miklós Zoltán.

A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja megszavazza a költségvetést a kormány által előterjesztett formában – jelentette be tegnap Ovidiu Ganţ képviselő.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 2, 07:38

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget