Élő Kolozsvári Rádió

Grund School: vissza az alapokhoz – az oktatásban is

Az élményalapú oktatásra helyezi a hangsúlyt a nagyváradi Grund School. Szabó Ivettel, az alternatív iskolai programot kínáló kezdeményezés önkéntesével beszélgettünk.

Az online rendszer bevezetése miatt jelentősen csökkent az oktatás minősége – nyilatkozta nem is olyan rég a sajtónak az oktatási miniszter. Tény, hogy a járvány miatt gyökeresen átalakult a romániai oktatás, de azt sem szabad elfelejteni, hogy már évek óta szüksége lett volna változtatásra, újragondolásra.

„A frontális oktatás ideje lejárt, szükség van megtanulni visszacsatlakozni a természet adta csodákhoz, a közösség adta erőkhöz, egy olyan »játszóteret adni«, ahol a sok információt meg lehet gyúrni és tapasztalássá lehet alakítani.”

– ezek már Molnár Ildikó, a Grund School egyik alapítójának gondolatai.

A Grund School egy nagyváradi kezdeményezés, amely az élményalapú oktatásra helyezi a hangsúlyt. Egy olyan alternatív oktatási forma, amely úgy innovatív, hogy közben megfelelő alapot teremt. Egy szellemi tér, ahol szeretnek kísérletezni, ahová szeretik bevonni a feleket, szeretnek oktatási kérdéseket feszegetni, és szeretnek azokra saját válaszokat keresni.

Az 1001 ötlet legutóbbi műsorában a Nagyvárad székhelyű Grund Schoollal ismerkedtünk meg. Szabó Ivett önkéntes volt meghívottunk, aki Onlány és Onlegény kalandjai néven hozott létre egy képzést, amely során kamaszokkal tárgyalják át, mit jelent az online térben való tudatos magatartás. Műsorunk második felében erről is hallhatnak.

 Szerkesztő: Kristály Bea

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 18, 14:34

Oliver White: a hosszútávú tartalomgyártói siker titka, ha van saját stílusod
1001 Ötlet kedd, 2024 november 262024 november 26, 09:56

Oliver White: a hosszútávú tartalomgyártói siker titka, ha van saját stílusod

Egy poénból feltöltött TikTok-videóval kezdődött Oliver White története. Mára már több mint kétszázezer követője van a platformon. A...

Oliver White: a hosszútávú tartalomgyártói siker titka, ha van saját stílusod
Mr. Musette: „hiszek abban, hogy bármilyen művészet terápia is”
1001 Ötlet kedd, 2024 november 122024 november 12, 11:48

Mr. Musette: „hiszek abban, hogy bármilyen művészet terápia is”

Az egyetem befejezése után reklámgrafikusként dolgozott, de egy idő után rájött. hogy a logók tervezése nem az ő világa, inkább rajzolni...

Mr. Musette: „hiszek abban, hogy bármilyen művészet terápia is”
Te érted, hogy mit mond a kutyád?
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 282024 október 28, 14:14

Te érted, hogy mit mond a kutyád?

Mátyás László kutyatréner már több mint 15 éve dolgozik a szakmában, több különböző esettel találkozott már. Leggyakrabban a...

Te érted, hogy mit mond a kutyád?
Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 212024 október 21, 11:16

Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni

2010-ben alakult az Ivan & The Parazol zenekar, amikor a csapat tagjai még be sem fejezték a középiskolát. Azóta túl vannak már 5...

Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 142024 október 14, 17:11

Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket

Mit jelent az adományszervezés? És hogyan lehet leépíteni azt a tévhitet, hogy ha valaki adományokra építi szervezetének a működését,...

Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 72024 október 7, 17:22

Via Transilvanica: magáért a vándorlásért kell elindulni, akkor meglep, hogy mire találunk az úton

A Via Transilvanica 1400 kilométeres túraútvonal a bukovinai Putna kolostortól a dunaparti Szörényvárig tart. Gyalogosan, lóháton vagy...

Via Transilvanica: magáért a vándorlásért kell elindulni, akkor meglep, hogy mire találunk az úton
1001 Ötlet kedd, 2024 október 12024 október 1, 13:30

Raklap: „nagyon fontos, hogy együtt legyünk, akkor van igazán jelentősége a zenénknek”

A sepsiszentgyörgyi Raklap zenekart mondhatni a pandémia alatti bezártság hívta életre, no meg a zene iránti elköteleződés. A...

Raklap: „nagyon fontos, hogy együtt legyünk, akkor van igazán jelentősége a zenénknek”
1001 Ötlet hétfő, 2024 szeptember 162024 szeptember 16, 13:37

Mutasd a nyelved, megmondom, ki vagy!

Ránki Sára kutatta a börtönnyelv kialakulását, megfejtette egy bűnbanda titkos nyelvét, a nyelvi profilozás egy bűntény esetén a...

Mutasd a nyelved, megmondom, ki vagy!