Élő Kolozsvári Rádió

Mit tartalmaz a közvitára bocsátott állami költségvetés-tervezet?

Közvitára bocsátották az este az idei állami költségvetés tervezetét.

A közalkalmazotti bérek a decemberi szinten maradnak, a jövő nyugdíjpolitikája a hozzájárulás elvére épül, és az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére törekszik, öt minisztérium költségvetése csökken. A dokumentum a pénzügyminisztérium honlapján olvasható.

Az idei állami költségvetés-tervezet 4,3%-os gazdasági növekedéssel számol. A 2022 – 2024-es időszakra átlag 4,9%-os gazdasági bővülést vetítenek elő, 5%-os csúccsal 2023-ban, olyan körülmények között, hogy az Európai Unióban 4,1%, az eurózónában 4,2% átlagnövekedéssel számolnak.

A tervezet szerint idén az államháztartási hiány a bruttó hazai termék 7,16%-a lesz, amennyiben a bevételek 364 milliárd 907 millió lejt, azaz a GDP 32,67%-át, a kiadások pedig 444 milliárd 907 millió lejt, a GDP 39,84%-át teszik ki. A következő három évben a költségvetési hiány fokozatosan csökken: 2022-ben a GDP 5,84%-ára, 2023-ban a GDP 4,37%-ára és a 2024-ben a GDP 2,89%-ára. Az idei költségvetés tervezete 2,4%-os éves inflációs rátával számol. A munkanélküliek számát 313 ezerre becsülik, a nettó átlagbért 3.323 lejre.

Az állami alkalmazottak alapbére a 2020. decemberi szinten marad – derül ki abból a makrogazdasági helyzetre vonatkozó jelentésből, amit a 2021-es állami költségvetés tervezete mellé csatoltak. A dokumentum szerint azok a pótlékok, juttatások, kompenzációk, jutalmak és a bérrendszer egyéb elemei, amelyek a törvény értelmében a bruttó havi fizetés részét képezik, 2021-ben legfeljebb a 2020 decemberében odaítélt szinten maradnak, amennyiben a munkavállaló ugyanolyan pozíciót tölt be és azonos feltételek között dolgozik. A 2021-ben fenntartják az étkezési támogatás összegét a 2020-ra megállapított szinten; elmaradnak az üdülési támogatások; az állami alkalmazottak túlóráit csak megfelelő szabadidővel lehet kompenzálni, a rendőrök és katonák esetében pedig a korábbi évek szabályai maradnak érvényben; meghosszabbítják a 2019-ben kiállított vakációs csekkek érvényességét 2021 végéig, és idén nem bocsátanak ki ilyen utalványokat.

A nappali tagozatos, akkreditált felsőoktatási intézményekbe beiratkozott, legfeljebb 26 éves egyetemi hallgatók 50%-os kedvezményben részesülnek a helyi tömegközlekedésben, illetve a belföldi közúti, vasúti és vízi közlekedési eszközökön. Az árva vagy árvaházakból származó hallgatók ingyen vehetik igénybe a fenti közszállítási eszközöket.

2021. január 13-ától az országos bruttó minimálbér 2.300 lej, ez 3,1% növekedést jelent 2020 decemberéhez képest. Az egyetemi végzettséget megkövetelő állások esetében, a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók bruttó minimálbére – bónuszok és egyéb juttatások nélkül – havi 2.350 lej, amennyiben legalább egy éve szakmájuknak megfelelő beosztásban, havi átlag 169,33 munkaórás programmal dolgoznak.

A dokumentum szerint egy fenntartható nyugdíjrendszert kell kialakítani, amelyben minden kategóriájú nyugdíjas méltányos nyugdíjat kap. A jövő nyugdíjpolitikája a hozzájárulás elvére épül, és az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére törekszik – áll a dokumentumban. A szociális segélyeket a kedvezményezettek valós szükségleteinek kielégítésére, és a nehéz helyzetben lévő családok, valamint a kiszolgáltatott társadalmi kategóriák tisztességes életkörülményeinek biztosítására kell fordítani. 2021 januárjától a gyermeknevelési támogatás összege 16%-kal nőtt a 2020 decemberi értékhez képest. 2021-ben a nyugdíjak kifizetésére szánt összeg 87,472 milliárd lej, azaz a bruttó hazai termék (GDP) 7,83%-a.

Öt minisztérium költségvetése csökken az idei állami költségvetés-tervezet értelmében. A pénzügyi, az igazságügyi, a külügyi, a fejlesztési és az egészségügyi minisztérium költségvetése szerényebb lesz idén, mint tavaly volt. A pénzügyminisztérium 5 milliárd 424 millió lejt kap a költségvetésből, ez 2,53%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban volt, az igazságügyi minisztérium költségvetése 4 milliárd 738 millió lej, ami 1,54% csökkenést jelent, az egészségügyi minisztérium költségvetése 17 milliárd 532 millió lej, 11,19% kisebb az eddiginél, a külügyminisztérium költségvetése 1 milliárd 090 millió lej, 0,83% kisebb a tavalyinál. A fejlesztési, közmunkálati és közigazgatási minisztérium költségvetése 7 milliárd 902 millió lej, 14,11% kisebb az eddiginél.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 12 február 2021, 12:01

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak