Élő Kolozsvári Rádió

Klaus Iohannis: digitalizálni kell az oktatást uniós forrásokból

A tanügyminiszterrel egyeztetett ma Klaus Iohannis államfő a szemtől szembeni oktatásról, valamint az oktatás helyzetéről az országos helyreállítási terven belül.

Fotó: Presidency.ro

Az egyeztetés utáni sajtónyilatkozatában az államelnök azt mondta, jónak tartja az újranyitott iskolák helyzetét; országszerte több mint 10 ezer tanintézmény nyitott meg egészen, és több mint hatezer a sárga forgatókönyv szerint. Hétfőtől több mint kétmillió diák, az összes tanuló 70%-a tért vissza az iskolapadokba.

A tanügyminiszterrel arról is tárgyaltak, hogy hogyan lehet az oktatási rendszert fejleszteni. „Szeretnénk minden gyereknek lehetőséget adni arra, hogy komoly mesterséget tanuljanak, a tanároknak pedig lelkesítő környezetet. A társadalom számára pedig felkészült, jól fizető állásokkal rendelkező fiatalokat szeretnénk, akik tudják támogatni az idősebb generáció nyugdíját is. Viszont onnan kell elindulni, ahol most vagyunk, sok problémás iskolától, egy több évtizede alulfinanszírozott rendszertől” – mondta az államelnök.

Klaus Iohannis szerint a digitalizáció az egyik legfontosabb terület, amelyet európai uniós alapokból lehet fejleszteni. Az egész rendszert digitalizálni kell, fejleszteni az oktatási platformokat – mert lesz még online oktatás -, tanulni a világjárványból – mondta. Emellett zöldebb iskolák létrehozását is említette.

kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 11, 18:04

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók