Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Mi parázslik a por alatt?

Csinta Samu újságíróval Por alatt parázs című új kötetéről beszélgetett Mihály István.

Por alatt parázs – beszélgetések életről, világról – ezzel a címmel jelent meg nemrég a Hármas Alapítvány és a H-Press kiadásában Csinta Samu újságíró, szerkesztő 38 beszélgetést tartalmazó új kötete, melyben többek közt Kányádi Sándorral, Bölöni Lászlóval, Farkas Árpáddal, Kallós Zoltánnal, Sabin Ghermannal, Egyed Ákossal, Sebestyén Mártával készített interjúk olvashatók. A Krónika és az Erdélyi Napló egykori főszerkesztője (mellesleg közismert sportújságíró és a Sepsi OSK focicsapat volt klubigazgatója) több mint 160 interjút készített 2015 és 2020 között, ezeknek nagy része eredetileg a Háromszék napilap hétvégi mellékletében jelent meg.

Csinta Samu az az újságíró, riporter, publicista, akit (még mindig) kielégítetlen, kielégíthetetlen kíváncsiság hajt, akiről, interjúit olvasva bennem az a kép, meggyőződés alakult ki, hogy sohasem „automata üzemmódban”, tehát nem rutinból kérdez. A jelen kötetbe foglalt, többnyire alig pár oldalas interjúk a lényegre koncentrálnak, rövidségük ellenére tartalmasak, igényesek, életszagúak, és – ami manapság egyáltalán nem mellékes – valósággal olvastatják magukat, tehát szórakoztatóak is.

Vajon mi parázslik a por alatt, illetve a parazsat miért és hogyan lepte be a por és a hamu az elmúlt évtizedekben tájainkon (is)? A megszólaltatott erdélyi és magyarországi híres embereknek van-e valamilyen lényeges közös vonása, milyen szempontok szerint kerültek egymás „szomszédságába”, mi a kötet szervezőelve, és hogyan is értelmezhető a költői, metaforikus-szimbolikus cím (amelyet Csinta egyik interjúalanyától, Farkas Árpádtól kölcsönzött)? Többek közt erről faggattam a szerzőt, és szó esett arról is, hogy eddig megjelent hét könyve közül melyik a „szíve csücske”, min dolgozik jelenleg, lesz-e folytatása, harmadik kötete az erdélyi arisztokratákat bemutató Erdély újranemesítői című munkájának, hiszen az eddig megjelent két kötet Magyarországon is nagy sikert aratott.

A lejátszóra kattintva a február 8-i, hétfő délutáni élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2021 február 9, 12:45

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára