Élő Kolozsvári Rádió

Párban, a konyhában is – „főzőterápia” Bálint-napon

Páros „főzőterápiára” várják az érdeklődőket Bálint-napon a Creative Food Lab alapítói, Berke Sándor szakács és felesége, Berke Krisztina.

Előnyt élveznek a Kolozsváron és környékén élők, ők ugyanis például a VIP-csomagban, azaz a Valentin Ínyenc Pakkban az előételt és a desszertet is házhoz kapják, sok más extrával együtt. Ezen felül viszont gyakorlatilag a világ bármely tájáról lehet csatlakozni, a Facebook lehetőségeit kihasználva gasztronómiai és párkapcsolati szempontból is fejlődhetnek a résztvevők.

Amíg a szakács és kuktái – Berke Sándor és Krisztina, valamint Dávid István és Tünde – együtt keverik a szószokat, kavarják a köretet és sütik a halat, addig páros életük örömeiről és kihívásairól beszélgetnek, a filmezésben Visky Ábel filmrendező segít. Ahogy ígérik, a lazacot körbeöleli egy jól átgondolt előétel-sor és egy szerelemdús desszert.

A főétel narancsban marinált lazac lesz, amely ugye a színe miatt is kapcsolódik a Bálint-naphoz? – kérdeztük Berke Sándortól.

A színek, az illatok, az ízek összetartoznak, nemcsak a mi életünkben, hanem a kultúránkban is. Ezért választottunk egy ilyen könnyen elkészíthető ételt, ami nem vesz el 8-10 órát, hanem 1-1,5 óra alatt is össze lehet dobni. Nyilván, hogy a lazac színe, a rózsaszín is kapcsolódik ehhez a naphoz, és közben persze a kapcsolatunkra is igyekszünk jobban odafigyelni. (Sándor)

Alapvetően mi is nagyon különbözünk egymástól, és feltehetően csak a feszültségek nőnének, ha nem akarnánk, hogy inkább örüljünk a különbségeknek. Ezért dolgozunk azon, hogy mindig azt lássuk, miért jó, hogy különbözünk, és nem azt, hogy miért tudom felhúzni a másikat ezzel a különbözőséggel. Ilyen folyamatos munkában vagyunk a konyhában és a magánéletben is. (Krisztina)

A projekt további részletei megtalálhatók az esemény Facebook-oldalán, a Berke Krisztinával és Sándorral folytatott beszélgetés meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 8, 17:06

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön