Élő Kolozsvári Rádió

Európai rákellenes terv – „a betegség terhe miatt és gazdaságilag is halaszthatatlan volt”

A rákellenes világnap előestéjén, tegnap mutatta be az Európai Bizottság a rák elleni küzdelemre irányuló európai tervet, amely az Ursula von der Leyen vezette Bizottság egyik fő egészségügyi prioritása, az erős európai egészségügyi unió egyik kulcsfontosságú pillére.

„2020-ban az Európai Unióban 2,7 millió embert diagnosztizáltak rákkal, és további 1,3 millió ember, köztük több mint 2000 fiatal vesztette életét rákbetegségben. Ha nem teszünk most határozott lépéseket, a rákos megbetegedések száma 2035-re várhatóan 24%-kal fog nőni, és ezzel az EU-ban a rák válik a halálozások fő okává” – olvasható a bizottság honlapján közzétett jelentésben.

A terv jelentőségéről Dégi László Csaba pszichoonkológussal, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság és az Európai Rákszervezet igazgatójával beszélgettünk.

Halaszthatatlan volt az európai rákellenes terv, egyrészt a betegség terhe miatt. Ez a teher, amit az érintettek átélnek, illetve amivel szembe kell nézniük egyedül, ez egyszerűen elfogadhatatlanul sok volt. Halaszthatatlan volt gazdasági szempontból is. Becslések szerint a daganatos betegségek, elhalálozások globális gazdasági hatása évente meghaladja a 100 milliárd eurót Európában. Ez az 5,1 milliárd eurós összeg voltaképpen keretösszeg, amiből célzottan tulajdonképpen 1,2 milliárd eurót lehet kimondottan azon kezdeményezések finanszírozására fordítani, amelyek a daganatos emberek életét megkönnyíthetik.

A rákellenes terv négy fő cselekvési terület köré szerveződik, 10 kiemelt kezdeményezéssel és több támogató intézkedéssel. A megelőzés mellett a rák korai felismerése, a diagnózis és kezelés, valamint a rákos betegek és a túlélők életminőségének javítása egyaránt szerepel a tervben.

Ezekről is szót ejtettünk Dégi László Csaba pszichoonkológussal. A beszélgetés a lejátszóra kattintva visszahallgatható.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 4 február 2021, 14:37

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány