Élő Kolozsvári Rádió

Utópia az elvárás, hogy Kolozsvárhoz közel egy eldugott, idillikus faluban éljünk

A Kolozsvár közeli települések gondjainak jelentős részét maga Kolozsvár okozza. Szükség lenne egy összehangolt településrendezési tervre az agglomerációs övezetben. Ványolós Endre urbanistával beszélgettünk.

Fotó: Tare Gheorghe/Wikimedia Commons

Szászfenes község polgármestere, Bogdan Pivariu hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, kezdeményezi egy szakértői bizottság felállítását, amely a község összes településtervezési projektjét felügyelné. Ugyanakkor egy új általános urbanisztikai terv (PUG) létrehozását is javasolja. A település a becsült 50-60 ezer lakosával, és sok esetben kaotikus épületrendszereivel országosan egy kirívó példa.

Ennek apropóján arról kérdeztük Ványolós Endre urbanistát, mérnököt, hogy milyen mértékben lehet javítani egy település lakhatóságát egy új PUG bevezetésével, milyen hatással van Kolozsvár a környező falvak urbanisztikájára?

Kolozsvár nem volt felkészülve arra, hogy a megnövekedett vonzóerejével mekkora mértékű embertömeget csábít a térségbe, és ezt a környező települések is megérzik. Szükség lenne a környező települések általános településrendezési terveinek összehangolására – véli a szakember, másként elkerülhetetlen, hogy a szászfenesihez hasonló urbanisztikai problémák felmerüljenek.

Minek kell eleget tennie egy Szászfenes esetén egy új általános településrendezési tervnek (PUG-nak)? Innen indítottuk beszélgetésünket, de szó volt arról is hogy megőrizhetik-e a Kolozsvárhoz közeli települések falusias jellegűket.

Riporter: Kristály Bea

Ványolós Endre fotójának forrása: Tájépítészek Facebook-oldal

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 20, 17:12

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre