Itt szól a rádió!

A Kaland a Székelykőn miákolt!

„Az túrázó matskákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.” – Könyves Kálmán királyunknak tulajdonított, vitatott hitelű kijelentés 🙂

 

Nagy királyunk – ha valóban mondott ilyet – ebben bizony tévedett! Az alábbiakból hitelesen ki is derül, mennyire. Mégpedig egy igencsak létező, hús-vér, fekete kiránduló cica révén, kinek gazdái, Timi és Szilárd a sokatmondó „Kaland” nevet adták. Azon melegében, a Székelykőről lefelé, az akkor már családtaggá fogadott kisbundással, akivel a Torockót uraló szikla legtetején akadtak össze…

GYÖKEREK – MIÉRT PONT CICA?

„Nekem egész kicsi korom óta volt otthon cicám és valahogy mindig is így képzeltem el az életet, hogy majd felnőtt koromban is lesz, s ezt így fokozatosan adagoltam Szilárdnak is, amióta ismerjük egymást. Igazából ennyi az egész, hogy valahogy így nőttem fel, ez volt a normális, valahogy ez alakult ki, hogy nekem erre szükségem van ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam” – Timi.

 

 

(EGY) TÁRSASÁGKEDVELŐ KALAND EGYÉNISÉGE – MINDENNAPOK AZ EMELETEN

 

Én azt mondanám, hogy nem fél az emberektől. Kifejezetten nyitott az emberrel való kapcsolatra. Nagyon szereti a simogatást… Persze ha nem épp játék közben próbálod simogatni. Mert olyankor előbújik belőle a vadmacska és határozottan tudtodra adja, hogy nem szereti!” – Szilárd

 

CICÁVAL KIRÁNDULNI – TESTRE SZABOTT ALAPOK

 

A neten bő irodalma vagyon annak, milyen egyéniségű cicával lehet – elvben – kirándulni és hogyan. Kali gazdái abban az egyedi helyzetben vannak, hogy későbbi családtagjukkal eleve a természet lágy ölén (ha a Székelykő esetében nem túlzott ez a képzavar) leltek egymásra. No de akkor is… a közös kiruccanásaikat dokumentáló képeken, videokon egy gazdáit kutyamód követő, céltudatos kis macsek látható! Mégis hogy lehet ennyire fegyelmezett túrázásra szoktatni egy amúgy az ebeknél „gyárilag” nagyságrendekkel öntörvényűbb állatkát?

 

 

 

OTTHON – AZ UNALOMŰZÉS KREATIVITÁSA

A home office macskabarát gyakorlat, de mi lesz, ha visszatérünk a rendes kerékvágásba? Merthogy a római jog szerint már tanúknál is gond, ha csak egy van belőlük. Bár nem szigorúan ugyanazokból a megfontolásokból, de gyakran az unus catus, nullus catus elvvel is számolni kell.

 

 

 

KI VÁLASSZON CICÁT? – A MACSKAÉN KETTŐS MIVOLTÁRÓL

„Azt hiszem, hogy a legfontosabb az az, hogy aki úgy érzi, hogy nagyon-nagyon sok szeretet van benne és ezt szeretné megosztani egy másik lénnyel, annak nem igazán van veszíteni valója!” – Timi
„…Egy másik tévhitem a macskákról az volt, hogy egoisták és nem szolgáltatják ki magukat annyira mint a kutyák. S ez valamilyen szinten így is van, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudják kimutatni, hogy mennyire szeretnek vagy mennyire ragaszkodnak a gazdájukhoz. Ezt nekem Kali…Kaland bebizonyította!” – Szilárd

 

EGY SZÓ MINT SZÁZ:

 

képek, videok: Márton Timi és Szilárd
interjú, webcikk: Papp-Zakor András

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2021 január 15, 00:25

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 2024 február 62024 február 6, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak