Élő Kolozsvári Rádió

Közös felelősség – mutassanak példát a hitelesnek számító emberek!

Az egymás iránti felelősség fontosságára hívja fel a figyelmet Forró-Erős Gyöngyi pszichológus, mentálhigiénés szakember, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház munkatársa.

Március óta ők is csak előzetes egyeztetés nyomán találkoznak a kórház különböző osztályain lévő betegekkel, hogy a vírus terjedésének ezáltal is gátat szabjanak. Forró-Erős Gyöngyitől elsőként azt kérdeztük, hogyan érzi magát hat nappal azután, hogy megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

Teljesen jól vagyok, igazából semmiféle mellékhatást nem tapasztaltam, leszámítva azt, hogy egy olyan 24 órán keresztül fájt még a karom. De az is tűrhető, elviselhető fájdalom volt, még csak borogatnom sem kellett.

A kórházban dolgozó kollégák hozzáállása mellett a pszichológussal azokról a lehetőségekről is beszélgettünk, amelyeket a közösségi médiában többen is igénybe vesznek: például azt, hogy jelzik az ismerőseik, barátaik felé, hogy már megkapták a vakcinát, vagy hogy tervezik magukat beoltatni.

Mi, akik kitesszük a profilképünkre vagy az üzenőfalunkra, hogy már megkaptuk az oltást, befolyásolni szeretnénk azokat, akik követik a tevékenységünket. Ami engem illet, bátorítani is akarok mindenkit, aki hiteles személynek tart, hogy valóban beoltathatják magukat, mert én is megtettem.

Fotó: Szabó Ádám

Azt, hogy a következő két hónapban – mire márciusban majd a nagyközönség beoltása is elkezdődhet – milyen folyamatok játszódnak le a társadalomban (egymás meggyőzése, befolyásolása, álhírek, hiteles tájékoztatások stb.), egyelőre nem nagyon lehet megjósolni, Forró-Erős Gyöngyi viszont leszögezte: az emberek viselkedése nagyban függ a hatóságok kommunikációjától, „hogy milyen stratégiákkal állnak elő, és mennyire sikerül meggyőzni a szélesebb tömegeket az oltás fontosságáról”. Ennek a folyamatnak az egyik parányi, homokszemnyi része pedig az is, hogy az emberek megosztják egymással a Facebookon, hogy beoltatták magukat.

Fontos, hogy azok az emberek, akik bármilyen kis közösségben hitelesnek és követendő példának számítanak, valóban példát is mutassanak, és ezt fel is vállalják.

Mint mondta, egyenként mindenki felelőssége, hogy mire buzdítja a körülötte élőket – „mindenki a saját sorsával, a saját életével a legjobb belátása szerint azt tesz, amit szeretne; de hogy mit teszünk a másik emberrel, az már hatalmas felelősség”.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 11, 17:12

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön