Rehabilitáció az állatvilágban – a (szabad) lét a tét
Egy sérült vadmadár, emlős kezelése ritkán ér véget az állatorvosi rendelőben. Az alapkezelést, beavatkozást követően védett környezetben kell biztosítani a gyógyulást, újra alkalmassá kell tenni őt az önálló, szabad, teljes értékű életre. Ez a folyamat a rehabilitáció.
Ha az embereknél egy-egy alapvető készségeket érintő sérülés majd ennek primér ellátását követő rehabilitációs folyamat tétje az életminőség, az állatoknál bizony maga a lét. Hiszen náluk nincsenek olyan társadalmi ellátórendszerek, amelyek mondjuk a mozgássérültek létfenntartását biztosítanák, a fogyaték jellegéből származó hátrányokat legalább alapszinten kompenzálnák.
Nálunk az országban, ezen belül Erdélyben, általános jelleggel a Milvus Csoport az a szervezet, amely nagyobb léptékben, célirányosan kialakított központjában foglalkozik a sérült madarak, esetenként emlősök rehabilitációjával. Ennek vezetőjével, Sajnár Györggyel beszélgettem a rengeteg türelmet, találékonyságot és persze odaadást igénylő munkáról.
PÁCIENSEK, TECHNIKÁK
Amikor emberi rehabilitációról beszélünk, olyasmik jutnak eszünkbe, mint fizioterápia, gyógytorna, fürdőkúra és hasonlók. Egy gólya vagy őz esetében elméletileg nagyjából ugyanezek az eljárások lennének a legcélravezetőbbek, de a beteg együttműködési hajlandóságával ezúttal jobb ha nem számolunk… Milyen lehetőségek maradnak készleten, náluk mit jelent technikailag ez a folyamat?
Sajnár György:
BEUTALTAK ÉS BAJOK, APRÓK ÉS NAGYOK
Ha már körvonalazódott, mit is csinálnak a rehabilitációs központ munkatársai, vessünk egy pillantást a pacientúrára! Kik fordulnak, fordultak meg eddig a Milvus központjában?
CÉLEGYENES ÉS A NAGY PILLANAT
A rehabilitáció utolsó állomása madarak esetén a szentsimoni nagy röpde. Ez már amolyan felkészítő tábornak számít, ahol van hely szárnyakat próbálgatni, használni a 25 m hosszú, 4 m széles és ugyanolyan magas ketrecekben. De miből látszik, hogy a páciens közeledik a „hadrafogható” állapothoz és hogy fest egy búcsúszertartás?
„Hogyha már látjuk, hogy minden ok, akkor ott a környéken van egy dombos rét, ahol elengedjük őket és ha minden további nélkül 50-100 métert repülnek, akkor azok már simán mehetnek…Van olyan, amelyiket vissza kell fognunk 30-40 méter után, mert látjuk, hogy még nem úgy használják a szárnyaikat… és még vissza tudjuk fogni, mert amelyik már nagyon el tud menni, azt már nem tudjuk”
EMBER-ÁLLAT KAPCSOLAT A REHABILITÁCIÓBAN – KÖNNYŰ ÉS NEHÉZ PÁCIENSEK
A szabadon élő madár, emlős tart az embertől és ez így egészséges, pontosabban saját biztonságát szolgálja. Csakhogy a gyógyítás valamilyen kapcsolatot is feltételez. Embernél azt mondják: minél jobban bízunk orvosunkban, annál nagyobb az esélyünk a gyógyulásra és annál simább a folyamat. Egy vadállat természetesen nem bízik ember-orvosában, gondozójában, de az ismétlődő találkozások, az agresszióként megélt beavatkozások „szelidülése”, az élelem forrásának felismerése leépítheti a félelmet. Ami a sikeres rehabilitáció végeztével már gondot jelent.
Hogy kezelhető ez az ellentmondás? – kérdeztem Sajnár Györgyöt.
VIP BETEGEK SZERVÍZKÖNYVVEL ÉS NÉLKÜLE
Idén két különleges vendége is volt a Milvus Csoport Rehabilitációs Központjának: egy rétisas és egy fakókeselyű. Mindketten a „rara avis” kategória lenyűgöző méretű képviselői, utóbbi éppenséggel annyira ritka mifelénk, hogy először volt dolguk fajtájával a központban.
„A fakókeselyű…őt is legyengülve találták, valószínű, hogy ő is Szerbiából került, neki nem volt gyűrűje, ő szerencsére eszik, […] a napi egy-két kiló húst megeszi, ami a „szervízkönyvet” illeti, például egy ilyen eset volt, hogy csepeg az orrából ilyen könnycseppszerű folyadék… és akkor vakartuk a fejünket, hogy ez miért van?”
MARADANDÓ ÉLMÉNYEK, SZAKMAI VÁGYAK
Sajnár György két éve vezeti a Milvus Csoport Rehabilitációs Központját. Elvben nem annyira hosszú idő… ebben a munkakörben annál inkább. Mármint a maradandó emlékekhez, elégtételekhez és kísértő kudarcokhoz egyaránt. Meg a következő célok körvonalazódásához.
„Volt olyan gólya, amelyiknek combműtéte volt, nem tudott lábraállni, akkor improvizáltam neki… kifeszítettem egy pokrócszerűséget, amiben kivágtam két lyukat és beállítottam a lábait, hogy ne vergődjön a földön, akár egy hordozóban, hogy ne verje le a szárnyairól a tollakat […] Eleinte nyelni sem tudott, vagy enni sem akart, és olyankor egy csövön keresztül tápláltam […] Egy idő után el tudtuk engedni… Ezek azok az esetek, amikor a mindennapi harcnak egy idő után megvan az eredménye! Ilyenkor nem lehet elmondani azt az örömet, amikor elengedjük és fhüüü… 🙂 „
ZÁRSZÓ HELYETT
Milvus-mindennapok: „E la nave va!”
interjú, webcikk: Papp-Zakor András
képek, videók: Milvus Csoport, Sajnár György
Articol editat de papp.zakor.andras, 19 december 2020, 17:18 / actualizat: 22 január 2021, 22:56
