Hadd szóljon!

Az Erdélyi Magyar Szövetség helyesli az RMDSZ kormányzati szerepvállalását

Az Erdélyi Magyar Szövetség helyesli az RMDSZ kormányzati szerepvállalását – hangzott el az EMSZ szerdai választási értékelőjén.

A szövetség két társelnöke sikerként könyvelte el az RMDSZ-szel való összefogást a parlamenti választásokon.

Csomortányi István, az EMSZ társelnöke elmondta: nehéz négy év következik a stabil kormányzás kialakítására nézve. Az Erdélyi Magyar Szövetség kiemelt feladatának tekinti, hogy érvényesítse az RMDSZ-szel kötött megállapodásba foglalt célokat. Mezei János, az EMSZ másik társelnöke azt hangsúlyozta, hogy sikeres volt a parlamenti választásokon való összefogás az RMDSZ-szel. Ennek eredményeként jutott az EMSZ két képviselője az RMDSZ listáján a román parlament alsóházába.

Az EMSZ és az RMDSZ együttműködési megállapodása értelmében parlamenti képviselőnek Zakariás Zoltán mellett Kulcsár-Terza Józsefet választották, aki elmondta, hogy az emberi jogi bizottságban folytatná azt a munkát, amelyet az elmúlt parlamenti ciklusban elkezdett. Zakariás Zoltán úgy nyilatkozott rádiónknak, hogy az RMDSZ alsóházi frakciójában egyedüli orvosként az egészségügyi bizottságban dolgozna.

Csomortányi István összegzésként elmondta, hogy az EMSZ parlamenti képviselőinek az is feladata lesz, hogy segítsék az EMSZ-es polgármesterek bukaresti ügyintézését.

Birtalan Albert összeállítása

Articol editat de kristalybea, 17 december 2020, 13:01

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány