Élő Kolozsvári Rádió

Adománygyűjtés és kaláka – karácsonyra megszépült a magyarbikali templom fedele

November elején kezdődött a magyarbikali református templom fedelének javítása, és mostanra sikerült új zsindelyre cserélni a zsindelyborítást.

Fotó: Szabó Mihály

Szabó Mihály lelkipásztor Facebook-oldalán és a Magyarbikal Facebook-csoportban tette közzé időről időre a munkálatok alakulását szemléltető fényképeket, valamint a felhívást is, miszerint külső támogatásra is számítanak a költségek fedezéséhez.

A tető kicserélése majdnem 200 ezer lejbe került, ebből 87 ezer lej támogatást kaptunk a püspökségtől, úgyhogy a gyülekezetnek 120 ezer lejt kell összegyűjtenie. Eddig körülbelül 50 ezer lej jött össze az adományokból, és bízom abban, hogy egy-két hónapon belül a hiányzó összeg is összegyűl.

A 8-10, folyamatosan dolgozó szakember mellett mindig ott volt szinte ugyanannyi gyülekezeti tag – idősek, fiatalok, gyerekek –, aki csak tehette, jött és segített.

Az adományokat tehát továbbra is fogadják, az érdeklődők a RO13 RNCB 0288 1574 4022 0001 (SWIFT: RNCBROBU, Banca Comercialală Română, 405400 Huedin, str. Republicii nr. 8, Bloc A, Sc. 2., jud. Cluj, Romania) bankszámlaszámra utalhatnak.

Mint kiderült, idén 97 gyülekezeti tagnak készítenek karácsonyi élelmiszercsomagot, valamint további 13 rászorulónak, kicsit ezáltal is könnyebbé téve számukra a nehéz téli időszakot.

A gyermekzenekarral karácsonyi koncertre készülnek, amelyet jövő csütörtökön, délután 4 órától lehet követni online, a Magyarbikal Facebook-csoportban és Szabó Mihály Facebook-oldalán.

Jövőre lesz tíz éve annak, hogy a lelkipásztor Magyarbikalon szolgál, korábban a kolozsvári püspökségen dolgozott, alapembere volt a reformatus.ro portálnak. Egyfajta számvetést is tartottunk Szabó Mihállyal, aki az előttük álló kihívásokról is mesélt.

A beszélgetés meghallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 17 december 2020, 15:17

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány