Listen Live Kolozsvári Rádió

Milyen óvintézkedéseket kell betartanunk a vasárnapi parlamenti választásokon?

Milyen óvintézkedéseket kell betartanunk a vasárnapi parlamenti választásokon?

Articol editat de kristalybea, 5 december 2020, 14:42

A hatóságok által megszabott szabályok érvényesek mind a választó-polgárokra, mind a körzeti választási irodák tagjaira. Az intézkedések az urnazárást követő szavazatszámlálás alatt is érvényben maradnak. A szabályok kiterjednek a kötelező maszkviselésre, a kezek és tárgyak fertőtlenítésére, valamint a távolságtartásra is.

Eszerint:

  • kötelező a szájat és az orrot eltakaró védőmaszk viselése mind a választópolgárok mind a választási iroda teljes személyzete számára, a szavazóhelyiségben való tartózkodás teljes ideje alatt;
  • a választási folyamat résztvevőinek kötelező módon tartaniuk kell egymás között a legalább egyméteres fizikai távolságot;
  • kötelező az időszakos fertőtlenítés; a választási folyamat résztvevőinek lehetőség szerint kerülniük kell a másokkal való közvetlen kontaktust, ha mégis sor kerül ilyenre, utána fertőtleníteniük kell a kezüket;
  • ha erre lehetőség van, a szavazóhelyiségbe való be- és kilépést a megfelelő jelzéssel ellátott egyirányú útvonalon kell megszervezni;
  • a szavazóhelyiségben és azon kívül is megfelelő jelzésekkel biztosítani kell a polgárok közötti legalább egyméteres távolság betartását;
  • a szavazóhelyiségekben alkohol alapú fertőtlenítőszert tartalmazó adagolókat kell elhelyezni, illetve szemeteszsákkal ellátott kukákat a használt kesztyűknek és védőmaszkoknak;
  • biztosítani kell a személyzetet a választópolgárok testhőmérsékletének megmérésére, illetve a szavazóhelyiségben való eligazítására, hogy minél kevesebb időt töltsenek bent;
  • körzeti választási iroda elnökének vagy helyettesének gondoskodnia kell arról, hogy az egy időben a szavazóhelyiségben tartózkodók száma ne haladja meg a 15-öt;
  • sorban engedik be a választókat a szavazóhelyiségbe, úgy, hogy ne tartózkodjon bent öt választópolgárnál több egy időben;
  • a választópolgárnak el kell magyarázni, miként kell behelyeznie személyazonosító okmányát a táblagép tartórészébe úgy, hogy a jelenlétet figyelő és a kettős szavazást megelőzni hivatott rendszer beolvashassa az adatait. Ha a polgár ezt nem tudja megtenni, a számítógép-kezelőnek kell elvégeznie helyette, majd fertőtlenítenie kell a kezét vagy le kell cserélnie a kesztyűjét;
  • az azonosításhoz a választópolgárnak rövid időre el kell távolítania a védőmaszkját, legalább 1,5 méteres távolságra állva a szavazóbiztosoktól vagy a számítógép-kezelőtől; az azonosítást követően vissza kell helyeznie a maszkot úgy, hogy az takarja el az orrát és a száját;
  • ezt követően a szavazónak alá kell írnia a választói jegyzéket, úgy tartva a személyazonossági igazolványát, hogy a szavazóbiztosnak ne kelljen megérintenie azt;
  • kerülni kell a fizikai kontaktust a névjegyzék aláírásakor, valamint a szavazólapok és a „Votat” feliratú bélyegző átvételekor is
  • szavazás után a választópolgár maga ragasztja fel személyi igazolványára a „Votat” feliratú öntapadós matricát, a szavazóbiztosok felügyelete alatt;
  • a szavazatszámlálás alatt a szavazóhelyiségben egy időben tartózkodó személyek száma nem haladhatja meg a húszat.

Mozgóurnával szavazhatnak a vasárnapi parlamenti választásokon azok, akik a COVID-19 betegség miatt karanténban vagy lakhelyi elkülönítésben vannak.

Ugyanakkor mozgóurnát kérhetnek azok a polgárok is, akik betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe, kórházban vannak, vagy szabadságvesztéssel járó büntetésüket töltik. A körzeti választási irodák elnökei ezekben az esetekben elrendelik a mozgóurna kiszállítását úgy, hogy az 21 órára ismét a szavazóhelyiségben legyen. Idén első alkalommal történik meg, hogy úgy kell megszervezni a választásokat, hogy közben bizonyos települések vesztegzár alatt vannak. Ezeken a településeken a lakosság saját felelősségre kiállított nyilatkozat nélkül járulhat az urnákhoz.

A mozgóurnás szavazás módja: a lakhelyi elkülönítésben levő választópolgárnak egy kérvényt és a megyei közegészségügyi igazgatóság karantént elrendelő dokumentumának másolatát kell benyújtania ahhoz, hogy mozgóurnát vehessen igénybe.

A lakhelyi elkülönítésben lévő személy a következő dokumentumok valamelyikének másolatát csatolhatja a kérvényhez mozgóurna igénylésekor:

  • a kórházi kibocsátó levél, amelyben fel van tüntetve a diagnózis és az elkülönülésre vonatkozó utasítás
  • a megyei közegészségügyi igazgatóság elkülönülésre vonatkozó határozata
  • a COVID-19-fertőzöttségre utaló pozitív PCR-teszt, amelyet az utóbbi 14 nap során állítottak ki.

Azok az állampolgárok, akik ilyen helyzetben vannak, és még nem kapták meg a hatóságoktól a szükséges dokumentumokat, elküldhetik a választókerületi irodáknak a mozgóurnás szavazás engedélyeztetéséhez szükséges iratok kiadására vonatkozó kérelmet. Ezt a kérelmet a választókerületi iroda továbbítja a megyei közegészségügyi igazgatóságnak, amely intézkedik a dokumentumok mielőbbi kiállítása ügyében. A megyei közegészségügyi igazgatóságoknak legkésőbb ma éjfélig el kell eljuttatniuk a választókerületi irodákhoz a lakhelyi karanténban vagy elkülönítésben lévő személyek listáját.

A kerületi választási iroda kinyomtatja a mozgóurnás szavazáshoz szükséges dokumentumok kiadását igénylő kérvényeket, és ezeket, a prefektusi hivatal közvetítésével legkésőbb december 6-án 10 óráig továbbítja azokhoz a szavazóhelyiségekhez, amelyek a legközelebb esnek a mozgóurnát igénylő személyek tartózkodási helyéhez.

Azok a választópolgárok, akik betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt képtelenek a szavazóhelyiségben lévő urnákhoz járulni, a lakhelyük vagy ideiglenes lakhelyük szerinti szavazókörzettől igényelhetik a mozgóurnát.

A kérvényt az érintett személy tartózkodási helyéhez legközelebb eső szavazóirodánál kell benyújtani legkésőbb ma (szombat), 18 és 20 óra között. A kérvényt a mozgóurnát igénylő ember ellátja az aláírásával, majd bárki elviheti a szavazóirodába. A kérvénynek az alábbi adatokat kell tartalmaznia: a kérelmező teljes nevét, személyi számát (cod numeric personal), az állandó vagy ideiglenes lakhelyet, a személyazonossági igazolvány szériaszámát és számát, telefonszámot és azt a címet, ahova a mozgóurnát várják. A kérelemhez csatolni kell a betegséget vagy mozgáskorlátozottságot igazoló okmány másolatát, amelyből kiderül, hogy az illető nem képes önállóan eljutni a szavazóirodáig. Az orvosi bizonylatnak nem kell feltétlenül tartalmaznia a ‘szállításra alkalmatlan személy’ (”persoană netransportabilă”) kifejezést.

Azok a választópolgárok, akik kórházban vannak, illetve idősotthonban, szociális ellátóközpontban élnek, csak abban az esetben kérhetnek mozgóurnát, ha az illető kórház, idősotthon vagy szociális központ ugyanazon a településen van, ahol állandó lakhelyük vagy tartózkodási helyük is.

A kérvényt az érintett aláírja, majd bárki elviheti a választóirodába ma (szombaton), 18 és 20 óra között. A körzeti választási iroda elnöke megvizsgálja a kérvényeket, és ha ezek megfelelnek a feltételeknek, elrendeli a mozgóurnát kérelmező emberek személyi adatainak felvételét a választói listák kivonatára, amelyet lepecsétel és aláír. A választási iroda elnöke ezt követően legalább két emberből álló küldöttséget nevez ki a szavazóbiztosok közül; ez a küldöttség megy el a mozgóurnával a szavazás napján a megjelölt lakcímekre, belügyi alkalmazott felügye-letével.

Mozgóurna segítségével szavazhatnak a börtönben vagy előzetes letartóztatásban levő, illetve más, szabadságvesztéssel járó büntetést töltő személyek is, ha nem vesztették el szavazati jogukat, és ha az állandó lakhelyük vagy tartózkodási helyük ugyanazon a településen van, ahol a börtön.

A börtönigazgatók kötelessége biztosítani, hogy a fogvatartottak kér-vényei legkésőbb ma 18 és 20 óra között az adott település valamely, a kerületi választási iroda által megszabott szavazókörzetéhez kerül-jenek. A szavazás napján a büntetés-végrehajtási intézmény vezető-sége köteles beengedni az intézmény területére a mozgóurnát szállító szavazóbiztosokat, és ki kell alakítani egy szavazóhelyiséget az intézmény területén, ahol biztosított a voksolás titkossága.

A szavazás személyazonossági igazolvány alapján történik, ezt a börtönigazgató jóváhagyásával ideiglenesen kiadják a fogvatartott személyes iratcsomójából.

A szavazóbiztosok és a mozgóurnát szállító küldöttség tagjai kötelesek maszkot és kesztyűt viselni, amelyet minden helyiség elhagyása után lecserélnek vagy alkoholos oldattal lefertőtlenítenek.

A mozgóurnát szállító szavazóbiztosok nem mehetnek be a választópolgár lakásába, hanem a bejáratnál tesznek eleget az eljárás által megkövetelt formaságoknak, úgy, hogy közben betartják a minimum egy méter távolságot a szavazótól. A polgárnak és valamennyi jelen lévő személynek maszkot kell viselnie az eljárás alatt.

A választópolgár kötelező módon fertőtleníti kezeit, mielőtt átvenné a szavazólapokat és a pecsétet. Rövid időre leveszi maszkját, hogy a szavazóbiztos előtt igazolja személyazonosságát. Ezt követően visszahelyezi a maszkot úgy, hogy az az orrát és száját is takarja. A választói névjegyzéket lehetőleg saját írószerével írja alá. Ezt követően a pecsétet az egyik szavazóbiztos lefertőtleníti.

Az egészségügyi intézménybe beutalt személyek szintén mozgóurna segítségével szavazhatnak, a mozgóurnát szállító szavazóbiztosok védőfelszerelését az egészségügyi intézmény biztosítja, majd a használt felszereléseket egy erre kijelölt zsákba helyezik.

Forrás: agerpres

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány