Bálint Benczédi Ferenc: „Jókedv nélkül semmit nem ér az élet”
Articol editat de kristalybea, 28 november 2020, 10:23
Fotó: Dénes Csaba
„Eljön az idő, amikor el kell búcsúzni, megköszönni, hogy szolgálhattam, hogy erőm volt, jókedvem volt, hogy a megpróbáltatások között is valahogy mindig talpon tudtunk maradni” – mondta egy héttel ezelőtt a rádióban Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, utalva arra, hogy a 2020-as esztendő számára a közel 49 évig tartó lelkészi szolgálat végét is jelenti. Csomagolás közben számos emléke elevenedett meg az elmúlt évtizedekből, lelkészi és emberi vonatkozásban egyaránt. Az alábbiakban folytatjuk a beszélgetést.
A teológia befejezése után Bálint Benczédi Ferenc előbb Marosvásárhelyen szolgált, majd 1977 szeptemberében került a Kis-Küküllő menti Désfalvára, ahol közel 18 évet töltött.
Balavásáron alul azt a világot nem ismertem. Amikor a Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet-könyv a kezembe került, és úgy indul, hogy Kis-Küküllő vidéke ismeretlen föld, hát az egészen a szívembe markolt. Mert ez pontosan így van, olyan falvak vannak ebben a térségben, mint Szászcsávás, Bonyha, Vámosgálfalva, Sövényfalva, Küküllődombó… És azok a Küküllő-menti táncok, a dalok… Ezek is bizonyítják a vidék gazdagságát.
Désfalván hatalmas kert várta, és a gyülekezet tagjai hihetetlen ragaszkodással, tisztelettel fogadták, a 20. században ő volt ott a harmadik lelkész. Évente egyszer kapott fizetést: „karácsonykor behozták a kepét”.
Bálint Benczédi Ferenc biztonságban érezte magát Désfalván, gazdálkodott, akárcsak a többi falubeli. Pénze nem volt, de a pince és a hambárok tele voltak, így aztán „volt mit enni, és volt is mit dolgozni”. Nem is annyira a nagy gyülekezet, hanem inkább az iskola hozta Kolozsvárra, fontos szempont volt kislányuk továbbtanulása.
Tanárai biztatására, feleségével egyeztetve úgy döntött, megpályázza a Kolozsvár-belvárosi egyházközség üresen maradt lelkészi állását. 1994. február 1-jétől szolgált itt, első körben a gyülekezet összetartását, szolgálatának megfelelő végzését nevezte meg prioritásként.
Olyan kebli tanács állt mellette – régi kolozsváriak, szakemberek és értelmiségiek –, amely sokat segített a dolgok feltérképezésében, az emberek megismerésében. Szolgálata idején, 1996 és 2004 között újították fel a belvárosi unitárius templomot. Közben pedig a lelkész maga tette lakhatóvá a Brassai utca 6-os szám alatti lakást, amely ma is otthonaként szolgál, s amelynek szomszédságában ott működik az unitárius tanácsterem.
Örömömre a tanácsterem még a Korunk-kiállításoknak is helyszínül szolgált, elég hosszú ideig. A püspöki ház átalakításával, a Vallásszabadság Házának megnyitásával kiteljesedett ez a fajta tevékenység, amely az egyháznak a társadalomba való újbóli beépülését, az emberek egymáshoz való közeledését is szolgálja, közösségformáló szándékkal.
Püspöki szolgálatának idején, 2012-ben megtörtént az erdélyi és magyarországi unitáriusok újraegyesülése, a Magyar Unitárius Egyház keretében. A szerkezeti különbségek ellenére folyamatosan igyekeztek megtalálni a harmóniát. Ennek is megvoltak a jó pillanatai, a közös ünneplések a Duna partján vagy Kolozsváron, és közben testvérgyülekezeti kapcsolatok is kialakultak. Bálint Benczédi Ferenc bízik abban, hogy ez tovább fog erősödni és izmosodni – hiszen „változhatnak a határok, de a magyar itt is magyar, ott is magyar”.
Hogy milyen kihívások várnak a lelkészekre és a leendő püspökre a kor körülményei közepette? Ezekről is kérdeztük Bálint Benczédi Ferencet, aki a járvány miatti óvintézkedések miatt, az ezekkel összefüggésében hozott döntések értelmében egyelőre úgy tűnik, a 2021-es év első negyedében még Kolozsváron fog tartózkodni.
Januárban még arról álmodoztunk, hogy amikor majd elérkezik az esztendő vége, lelkészszenteléssel és püspökválasztással egybekötött zsinatot tarthatunk. Bár az utóbbi időben kínlódom egészségileg, gondolom, hogy a jó Isten erőt ad, hogy legalább a zsinatig el tudjam vinni az egyház vezetését. Egy márciusi időpontig van ez, úgyhogy még egyelőre maradok.
Örvényben vagy csúcson, gyönyörű alkalmak voltak. Soha nem gondoltam, hogy eljutok egyszer Amerikába vagy Indiába… Azt sem gondoltam, hogy valaha ott ülök majd a Metropolitanben, és hallgatok két szép operát. De azt sem gondoltam, hogy éppenséggel én fogom fölmosni a lépcsőházat, és mostanság is sokszor jön, hogy seperjem meg a Brassai utcát…
Tervei szerint visszaköltözik majd a székelyudvarhelyi családi házba, ahova mindenkit – akár désfalvi, marosvásárhelyi vagy drága jó kolozsvári – mindig szeretettel vár, s akiknek mindig tud valami finomat főzni. Azt is megjegyezte: nem volt lehetősége prédikációs kötetet írni, de elképzelhető, hogy egy zenei betétekkel és bibliai igékkel teletűzdelt szakácskönyvnek mégiscsak hozzáfog. Abban is lesz jókedv, „elvégre jókedv nélkül semmit nem ér az élet”.
Szerkesztő: Ferencz Zsolt
