Szívcsücsök – városi kanapé elesett bundásoknak
Különleges történet ez. Állatszeretetünk gyökereiről, mindennapi áldozatairól és elégtételeiről, ember és állat kapcsolatának motivációiról és minőségéről.
Articol editat de papp.zakor.andras, 27 november 2020, 22:54 / actualizat: 30 november 2020, 11:25
Aki mindezekről beszél, önjellemzése szerint „gyógypedagógus, kutyagazdi és macskaszolga, állatmentő és bimbózó állatterapeuta”, egyben a kolozsvári „Kozmutza Flóra” Hallássérültek Speciális Iskolájának tanára, Cristina Gherman.
GYÖKEREK – IFJÚKORI ÖNARCKÉP KRASZNÁVAL ÉS SOK-SOK BUNDÁSSAL
Cristina Gherman a szilágysági Krasznán nőtt fel, ahol minden háztartásnak megvoltak a maga haszon- és társállatai, a két szerepkör egészséges összemosódásával. Gyerekként „a terepen” tanulta ki a kutya-, macska-, tehénlélektan rejtelmeit, sosem eszköznek, hanem az élet megannyi egyedi, kiismerendő csodájának tekintve az ember négylábú vagy éppen szárnyas társait.
ÁLLAT ÉS EMBER – EMPÁTIA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ ODA-VISSZA ÚTJAI
Van aki úgy gondolja, hogy az állatbolondok valójában saját fajtársaikkal képtelenek megtalálni a hangot, ezért tájolódnak át a „könnyebb megoldásra”.
Tudjuk ugyanakkor, hogy a terápiás állatok éppenséggel azt a kommunikációs csatornát képesek megtalálni elesett, sérült embertársaink felé, amelyet mi, sapiensi mivoltunkra büszke homo-k képtelenek vagyunk…
Avagy – a dán királyfit parafrazálva – bizony több dolgok vannak földön és égen, amelyekkel hétköznapjainkban nehezen boldogulunk. Ezért hajlamosak vagyunk diszkréten homokba dugni fejünk, hátha nem vesznek észre az okvetetlenkedő kérdőjelek.
„LÁBAK KÖZÖNYÉRŐL”, ÉLETEK ÉRTÉKÉRŐL
Crista nem az az ember, aki strucctaktikákkal hárít kérdéseket. Továbbá hisz minden élet értékében. Az állatokéban is. Ennek egyik azonnal szembeötlő folyománya, hogy lakásukban nem mindig van szabad kanapé-kapacitás (bár nevezett bútordarabból „szerencsére kettő is van” – siet leszögezni) frissen mentett négylábúak okán.
No de mégis mi az, ami szüntelenül hajtja és kifogyhatatlan energiát ad neki? – kérdeztem tőle.
BUNDÁSOK A CSALÁDBAN I. – COAL, A „BUNDÁS ANGYAL”
„Coal-nak, amikor hízelgek neki, akkor úgy szoktam mondani, hogy ő egy bundás angyal! Nem érti ő ezeket a szavakat, de abból ahogy mondom, tudja, hogy valami nagyon szépet mondok, mert a fülei szinte lehullnak a nyakára, olyan boldog, annyira leereszti őket 🙂 […] Ő, a nagy, akaratos kutya, kiválasztott minket családjaként és nem tudott máshoz alkalmazkodni. Számára a világ az úgy nézett ki, hogy minden ember kiszámíthatatlan és megbízhatatlan, kivéve ezt a kettőt.”
INTERMEZZO – GYEREKEK ÉS ÁLLATOK
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyerekek általában, „alapkiszerelésben” fogékonyak az állattársaságra és a gépezetbe akkor kerül homokszem, ha szülői részről vagy valamilyen meghatározó trauma folytán ellenmotiválódtak. De ez nincs feltétlenül így. Vannak gyerekek, akik valamiért rettegnek még a kifejezetten apró kutyáktól is, miközben szüleik láthatóan mindent latba vetnek, hogy oldják a görcsöt. Mi okozza vajon az ilyesfajta viszonyulást?
BUNDÁSOK A CSALÁDBAN II. – MILKA
„Milka egy olyan fajta kiscica volt, akinek ha papírgalacsinokat dobtál, ő visszahozta, mint a kutya. Hát mindenünk megvolt Milkában…ő ugye kikérezik, bekérezik, elvégzi a dolgát kint, játszik, hallgat a nevére, ha hívod, jön! Ülni még nem tudott vezényszóra meg pacsit adni, de papírgalacsinokat visszahozott, ez is valami!”
COAL, MILKA ÉS A „JÖVEVÉNYEK”
Állataink általában territoriális lények. Lakásunkban is tiszteletben tartják a korábban érkezett státusát – sokszor akkor is, ha a hagyományos szereposztás jegyében zsákmányállataik lennének – és kőkeményen elvárják a maguk számára a hasonló magatartást a későbben befogadott/ szerzett négylábú családtagoktól is. Azt már tudjuk, hogy Cristaék otthonában az állandó bundások Coal és Milka. Mint ahogy azt is, hogy bizony a mentett négylábúak szinte állandó jelenlét a lakásban. Hogy kezelik ezt a helyzetet a rangidős, „őshonosak”? Nos, alapvetően toleránsan…
ZÁRSZÓ – AKIKET SOHA NEM FELEJTÜNK…
Majdani beszélgetésünkről egyeztetve, jeleztem Crista-nak: szeretném, ha arról is beszélne, milyen nyomot hagytak lelkében az idők folyamán társául kapott, vagy mentett, befogadott állatai.
„Meg fog ríkatni” – mondta, de nem hárította el a kérdést. Azt hiszem, ennyi bőven elég végszónk bevezetője gyanánt…
fotók, videók: Cristina Gherman
interjú: Papp-Zakor András
