Élő Kolozsvári Rádió

„Mindegyik terméknek lelke van” – csütörtökön indul az online Angyalkaraván

Gazdag és változatos kínálatot ígérnek a nagyközönségnek az idei, immár második alkalommal zajló Angyalkaraván szervezői.

A kép a 2019-es Angyalkaravánon készült Marosvásárhelyen. Fotó: Angyalkaraván/Facebook

A járványhelyzet miatt az online térbe költöztetett rendezvényen ezúttal is erdélyi kézművesek portékáit nézhetik és vásárolhatják meg az érdeklődők, a termékeket minden esetben az egyediség, a funckionalitás és a környezetkímélő tulajdonság jellemzi. Az angelcaravan.ro honlapon csütörtöktől lehet szörfözni, rengeteg meglepetés várja majd a látogatókat.

Czirjék Katival, a Női vállalkozók Erdélyben csoport alapítójával, az Angyalkaraván szervezőjével a tavalyi kolozsvári tapasztalatoktól indítottuk a beszélgetést.

Imádtunk tavaly karavánozni. Kolozsvár volt szerintem az egyik leghangulatosabb helyszín, mert picike helyen voltunk, sokan begyűltek, és senki nem akart hazamenni. Adott ponton úgy éreztük magunkat, mint otthon.

Idénre úgy tervezték, hogy a tavalyihoz képest kétszer annyi, összesen tíz településen állomásozik majd az Angyalkaraván, egyeztettek is lelkesen, aztán a járványügyi szabályozásokhoz igazodva külső terekben is gondolkodtak… Egy ideje, mivel látszott, hogy nem igazán szervezhetik meg a szemtől szembeni találkozásokat, teljes egészében a világhálóra költöztették a karaván. – Idén olyan ez, hogy nekiindulunk, és aztán le kell cserélnünk valamit, hol a tevét, hol a rakományt, hol pedig az embereket. Ez ilyen sajnos – mondta Czirjék Kati, a csüggedés viszont egyáltalán nem jellemzi sem őt, sem a csapat többi tagját. De hogy mire gondolt, amikor azt mondta, hogy a karavánon mindegyik terméknek lelke van, az kiderül a lejátszóra kattintva. Sok más hasznos információval együtt.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 17, 14:26

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok