Élő Kolozsvári Rádió

Maia Sandu lesz Moldova Köztársaság új államfője

Maia Sandu volt kormányfő, Európa-barát ellenzéki politikus lesz a Moldovai Köztársaság új államfője, miután nagy különbséggel megnyerte az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

Fotó: Maia Sandu hivatalos Facebook-oldala

A szavazatok majdnem teljes összeszámlálása alapján a volt kormányfő a voksok mintegy 57 százalékát kapta – derült ki a központi választási bizottság adataiból. Ellenfelére, a hivatalban lévő oroszbarát Igor Dodonra a választáson résztvevők mintegy 43 százaléka szavazott.

Sandu, aki a két héttel korábbi első fordulóban is már az élen végzett – akkor a külföldön élő moldovaiak szavazatainak több mint 70 százalékát begyűjtve -, az első nő lesz a Moldovai Köztársaság államfői tisztségében.

A 48 éves győztes politikus már néhány órája köszönetet mondott minden hazai és külföldi szavazónak, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy „az elkövetkező órákban komoly feszültségekre kell számítani”, ezért arra szólította fel a rendőrséget és a választási hatóságokat, hogy teljesítsék a kötelességüket és ne engedjenek meg semmilyen csalást a szavazatok számlálásában.

A hivatalban lévő Igor Dodon a már sejthető veresége ellenére „meglehetősen optimistának” mondta magát, kijelentve, hogy a „saját előrejelzések” szerint belföldön megnyerné a választást. Hozzátette ugyanakkor, hogy „felkészült a vereségre”, mert a moldovai diaszpóra szavazatai egyértelműen befolyásolják a választási eredményt. Sanduhoz hasonlóan ő is nyugalomra intette a híveit.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 16, 07:56

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók