Élő Kolozsvári Rádió

További 30 nappal hosszabították meg a készenléti állapotot

Ludovic Orban miniszterelnök bejelentette a készenléti állapot 30 nappal való meghosszabbítását valamint azt, hogy Nagyszeben és Gyulafehérvár valószínűleg karantén alá kerül.

Fotó: gov.ro

Erről azonban a végső döntést az Országos Vészhelyzeti Bizottság vezetője, Raed Arafat államtitkár hozza meg, aki ma ellátogat a két városba.

Nagyszebenben az 1.000 lakosra jutó koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 11-et, Szeben megyében ez az arány 7,4%.

A Román Rádió tudósítója szerint Raed Arafat államtitkár bejelentette a szakemberek bevonásával hozott döntések alapján országszerte maradnak az egészségügyi korlátozások, és a parlamenti választások idején is alkalmazni fogják őket. A külföldi szavazókörzetek megszervezésével és az ott alkalmazandó egészségügyi intézkedésekkel kapcsolatban Raed Arafat úgy fogalmazott: a külügyminiszter, valamint az egészségügyi minisztérium közös határozata alapján fogják ezt megtenni. Azt is elmondta, a kormány engedélyt adott arra, hogy a járvány ideje alatt a végzős orvostanhallgatók és a rezidens orvosok orvosi felügyelet mellett praktizáljanak olyan kórházakban ahol koronavírusos betegeket ápolnak.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 13, 09:19

Etichete:
Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre