Élő Kolozsvári Rádió

Nagyszeben vesztegzár alá helyezését fontolgatják

Nagyszeben karantén alá vonását fontolgatják az egészségügyi hatóságok – közölte Rareş Macrea alprefektus.

A kormánybiztos újságíróknak azt mondta, hogy a vesztegzár az egyik opció, az erre vonatkozó javaslatok technikai természetűek, és a Közegészségügyi Igazgatóság fogalmazza meg őket.

Gabriel Budescu, a Szeben megyei Közegészségügyi Igazgatóság igazgatója megerősítette, hogy kérte Nagyszeben karantén alá vonását. Kiemelte, hogy a Közegészségügyi Igazgatóság kockázati kiértékelést végzett bizonyos Szeben megyei településekkel kapcsolatban, és elküldte azokat az Országos Közegészségügyi Központnak jóváhagyásra.

Szeben megyében a legmagasabb a fertőzöttségi arány az országban, több mint 7 ezrelékes. A hivatalos adatok szerint a legnagyobb fertőzöttségi ráta a megyeszékhelyen van.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 12, 14:02

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 13:29

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat

Az Oves Enterprise romániai vállalat az Edrone ukrajnai dróngyártóval katonai drónok közös romániai gyártásában állapodott meg. A...

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat