Élő Kolozsvári Rádió

A romániai lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát a koronavírus ellen a közeljövőben

A romániai lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát a koronavírus ellen, ha a közeljövőben elérhetővé válna a vakcina – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

A telefonos felmérést szeptember 25-e és október 16-a között készítette a Larics Szociológiai Kutatási Központ, együttműködésben a Nemzetközi Gyógyszergyártók Romániai Egyesületével (ARPIM) és a Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetével (ISPRI). A közvélemény-kutatás keretében ezer személyt kérdeztek meg, a hibahatár +/-3 százalék.

A válaszadók 38,6 százaléka azt mondta, hogy nem oltatná be magát, ha meglenne a koronavírus elleni oltás, 30 százalék később adatná be, ha kiderülne, hogy a vakcina nem járt mellékhatásokkal azoknál, akik már megkapták. 21,8 százalék válaszolta azt, hogy igényelné az oltást, 8 százalék pedig abban az esetben oltatná be magát, ha alapos magyarázattal szolgálnának neki erről.

A megkérdezettek 46,25 százaléka szerint a nagyhatalmak – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Japán – fordítják a legnagyobb összegeket a koronavírus elleni oltás kifejlesztésére, míg 16,78 százalék a multinacionális vállalatokat jelölte meg válaszként.

A válaszadók 26,6 százaléka szerint az oltás több kockázattal jár, mint előnnyel, 25,5 százalék pedig úgy véli, hogy sokkal több előnye van a vakcinának, mint amekkora kockázattal jár a beadása.

A megkérdezettek 55,24 százaléka általában véve egyetért az oltásokkal, 35,46 százalék szerint ezek csak bizonyos esetekben jók, 8,49 százalék pedig egyáltalán nem ért egyet ezzel a kezeléssel.

68,5 százalék vallotta azt, hogy egyszer sem oltatta be magát az elmúlt öt övben, 11,7 százalék egy oltást kapott ebben az időszakban, 9,1 százalék 2-3 oltást kapott, 8 százalék pedig minden évben beoltatta magát.

Az esetek 74,9 százalékában a családorvos javasolta az oltást, 12,7 százalékában a szakorvos, 7,4 százalékában pedig rokonok vagy barátok.

A válaszadók 23,4 százaléka mondta azt, hogy idén ősszel szándékában áll beoltatni magát influenza ellen, míg tavaly 17,5 százalékuk kapta meg ezt az oltást.

A megkérdezettek 43,5 százaléka gondolja úgy, hogy a vakcinák hatékonyak, de nem tudni, mennyire biztonságosak, 33,7 százalék hatékonyaknak és biztonságosaknak tartja az oltásokat, 14,5 százalék véli úgy, hogy a vakcinák nem olyan hatékonyak és nem is olyan biztonságosak, mint ahogy állítják, 4,5 százalék pedig semmilyen szempontból nem tartja jónak ezeket.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 12, 16:51

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók