Élő Kolozsvári Rádió

USA: még számolják a szavazatokat, Joe Biden átvette a vezetést egy kulcsállamban

Egy lépéssel közelebb került a győzelemhez Joe Biden, az amerikai elnökválasztás demokrata jelölje, miután átvette a vezetést Georgiában.

A szavazatszámlálás három nappal az amerikai elnökválasztás után is folytatódik, eredmény egyelőre nem született.

A georgiai szavazatok 99 százalékának megszámolása után Joe Biden majdnem 1000 szavazattal többet kapott, mint Donald Trump elnök – tudósít a Román Rádió. A 16 elektort adó Georgia egyike azon öt kulcsfontosságú államnak, ahol még nem fejeződött be a szavazatszámlálás. A másik négy Pennsylvania 20 elektorral, Észak-Karolina 15, Neveda 6 és Arizona 11 elektorral.

A Fox News úgy értékeli, hogy Joe Biden már nem veszítheti el Arizonát és így eddig 264 elektort biztosított magának a megválasztáshoz szükséges 270-ből, ami azt jelenti, hogy a győzelem Georgiában döntő lehet. A CNN elővigyázatosabb, nem biztos Joe Biden győzelmében Arizonában. Úgy értékeli, hogy Joe Biden eddig 253 elektort tud magáénak, ez esetben pedig a győzelem Georgiában nem döntené el a következő államelnök kilétét.

Az amerikai választási rendszer értelmében a tagállamok elektorai adják le egyik vagy másik jelöltre a voksukat az ott megszerzett szavazatok alapján.

Donald Trump elnök hívei utcára vonultak és csalással vádolják a demokratákat, akiknek hívei is külön tüntetéseket szerveztek. Az amerikai elnök ismét magát kiáltotta ki győztesnek és csalásról beszélt, anélkül, hogy erre valamilyen bizonyítékot mutatott volna be.

rra

Nyitókép: korai szavazás New Yorkban/Dancs Artur

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 6, 14:23

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók