Listen Live Kolozsvári Rádió

A korrupció szinonimájává vált tűzeset – öt éve történt a Colectiv-tragédia

35 másodperc – pusztán ennyi kellett ahhoz, hogy az igen gyúlékony szigetelőanyag teljesen lángra lobbanjon.

A tragédia éjszakáján 26-an vesztették életüket, közöttük a zenekar szinte összes tagja. A következő napokban, hetekben még 38-an meghaltak, és közel kétszázan súlyos sérüléseket szenvedtek. A közvéleményre azonnal hatást gyakorolt a tragédia és a mai napig nyomot hagyott rajta.

A Colectiv ugyanis nemcsak egy szórakozóhely neve. Mára a korrupció szinonimájává vált, és nem csak az azonnal elterjedt „a korrupció öl” szlogen miatt. Ezt a tragédia után azonnal kirobbant tüntetéseken máris a zászlójukra tűzték a tiltakozók. Rögtön felmerült ugyanis a gyanú, hogy a klub korrupció által működhetett nemcsak tűzvédelmi engedély nélkül, hanem ennyire veszélyes anyagokkal szigetelve. A befogadóképességnél több embert engedtek be, és rendes vészkijárat sem volt. Gyorsan körvonalazódott, hogy nem egyéni mulasztásról van szó, a tragédia pedig más hasonló helyeken is megismétlődhetne. Sorra derültek ki tűzvédelmi hiányosságok más szórakozóhelyeken, de egyéb intézményekben is. És sorra derült ki több intézmény, köztük a katasztrófavédelem felelőssége abban, hogy mindenfajta elővigyázatosságot ennyire mellőzni lehetett.

A Colectiv utáni tüntetések következtében lemondott Victor Ponta akkori miniszterelnök és teljes kormánya. A klub három tulajdonosát őrizetbe is vették és eljárás indult ellenük. Az elsőfokú ítélet tavaly szüeltett meg, egyenként 11 év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. Valamivel kevesebb, 8 és fél év börtönt kapott Cristian Popescu-Piedone negyedik kerületi polgármester, aki szintén lemondott. És aki a 2020-as önkormányzati választásokon ismét elindult, és meg is választották. A fellebviteli per még zajlik.

A tragédia előtt fél évvel átadott, az égési sérülteket is elvileg korszerű felszereléssel ellátni képes Floreasca kórház problémái is azt követően derültek ki, hogy „technikai okok miatt” nem voltak képesek fogadni a Colectiv sérültjeit. És a használhatatlanságig hígított fertőtlenítőkre, a Hexipharma-botrányra is a Colectiv vezetett közvetve. Az égési sérüléseket szenvedettek egy része ugyanis kórházi fertőzések következtében halt meg.

A Colectiv ugyanakkor nevének jelentésével is is fogalommá vált Közösen, együtt lehet változtatni, illetve mindannyian érintettek vagyunk. Ezt sugallja az idén bemutatott, azonos című dokumentumfilm alcíme is, amely Románia idei jelölése az Oscar-díjra.

A túlélők számára Románia biztosítja az egészségügyi ellátást, életük végéig. A törvényt éppen ma hirdette ki Klaus Iohannis államfő, aki koszorúzott is. Este a járványügyi szabályok betartásával élőláncos megemlékezést tartanak, a résztvevők egymástól négy méterre állva alkotnak összefüggő láncot a Colectiv klub és a bukaresti táblabíróság között.

Articol editat de kristalybea, 30 október 2020, 15:09

Sebők Tímea összeállítása

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány