Élő Kolozsvári Rádió

Tavasz óta nem látott szigorítások Franciaországban és Németországban

Franciaországban péntektől ismét általános karantén lép életbe a koronavírus-járvány erősödő terjedésének megfékezésére. Németország is szigorú korlátozásokat vezet be.

Fotó: elysee.fr/Twitter

Lakhelyelhagyási tilalom vonatkozik mindenkire Franciaországban, bezárnak a nem létszükségletet kielégítő üzletek és szolgáltató egységek, az egyetemi oktatás online folytatódik, de a bölcsődék, az óvodák, az iskolák és a gimnáziumok nyitva maradnak – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök. Szerda este élő televíziós beszédében elmondta: a korlátozások legalább december 1-jéig maradnak érvényben.

„El lehet menni dolgozni, orvoshoz, rászoruló hozzátartozót ellátni, vásárolni vagy levegőzni a lakhely közelében” – hangsúlyozta az államfő. Senki nem hagyhatja el viszont a régiót, ahol él, és csak az egy háztartásban élőkkel tartózkodhat együtt, minden egyéb magánrendezvény tilos. Az iskolák nyitva maradnak, a munka folytatódik, az idősotthonok látogathatók.

Emmanuel Macron szerint ha nem vezeti be a kormány újból a szigorú kijárási korlátozásokat, néhány hónapon belül 400 ezren halhatnak bele a koronavírus-fertőzésbe. A nyájimmunitás keresését Franciaország elfogadhatatlannak tartja – mondta.

Emmanuel Macron jelezte, hogy bár a munkába járás engedélyezett lesz, de az otthoni munkavégzés lesz ismét az általános. „A gazdaság nem állhat meg és nem is omolhat össze” – hívta fel a figyelmet az államfő, emlékeztetve arra, hogy a tavaszi karantén 10 százalékos recessziót eredményezett. Az állami hivatalok, a posta, az építkezések, a mezőgazdaság és a gyárak ezért most nem állnak le.

Maszkviselési kötelezettséget mutató tábla Bayonne városában. Fotó: Ksarasola/Wikimedia Commons

A bezárásra kényszerülő kis- és középvállalatoknak – elsősorban a vendéglátásban, az idegenforgalomban és a kulturális ágazatban (színházak, mozik és múzeumok) – a forgalomkiesést havi 10 ezer euróig megtéríti az állam, és a kényszerszabadságra küldött munkavállalók bérét is átvállalja 100 százalékban. A kereskedőkre és a vállalkozókra vonatkozó pénzügyi támogatásokat csütörtök délután sajtótájékoztatón részletezi Jean Castex miniszterelnök.

Az elnök arra is ígéretet tett, hogy a kórházi intenzív ágyak számát a jelenlegi 5800-ról 10 ezerre növelik. A kormány azzal számol, hogy két héten belül a súlyos betegek száma a jelenlegi 3 ezerről 9 ezerre fog emelkedni.

Emmanuel Macron jelezte, hogy az országhatárok nyitva maradnak, de minden belépő külföldi és hazatérő francia számára kötelező lesz az ingyenes szűrés a repülőtereken, a kikötőkben, a vasútállomásokon és a határállomásokon.

Az elnök elmondta: reméli, hogy a karácsonyt és a szilvesztert már mindenki családi körben ünnepelheti, és addigra újranyithatnak az üzletek is.

A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma óta a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Németországban is, a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok csökkentésének céljával hétfőtől november végéig csaknem teljesen felfüggesztik a többi között a vendéglátóipar és a kulturális szektor működését, a közoktatást és a napközbeni gyermekellátás rendszerét viszont nem állítják le – jelentették be szerdán Berlinben.

A járvány gyorsulása révén a teszttel kiszűrt fertőzések száma már hét nap alatt megduplázódik, az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma pedig tíz nap alatt duplázódik – mondta Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Képernyőfotó Angela Merkel október 28-i sajtótájékoztatójának videójából

A korlátozások célja az „akut egészségügyi szükségállapot” elkerülése. Ehhez gondoskodni kell arról, hogy a kapcsolatkutatással foglalkozó helyi egészségügyi hatóságok ismét fel tudják tárni és meg tudják szakítani a fertőzési láncolatokat. Ha nem lehet követni a vírus útjait, akkor ellenőrizetlenül terjed tovább, ami gyorsan súlyos következményekhez, egyebek mellett az intenzív osztályok telítődéséhez és gyógyszerhiányhoz vezet – mondta Angela Merkel.

Az egészségügyi hatóságok akkor tudják feltárni valamennyi fertőzési láncolatot, ha a megelőző hét napon kiszűrt fertőződések százezer lakosra vetített száma 50 alatt van. Ezt az állapotot kell ismét elérni – fejtette ki a kancellár.

Angela Merkel a tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma és a szövetségi kormány vezetőinek közös tanácskozása után tartott tájékoztatón kiemelte, hogy „arányos és politikailag vállalható” járványlassító intézkedésekről állapodtak meg, amelyek tartományi határokat átívelően, az egész országban egységesen érvényesek.

A többi között arról is szólt, hogy a korlátozásokkal sújtott vállalkozások és egyéb szervezetek – például színházak vagy sportegyesületek – bevételkiesésének 75 százalékát megtérítik. Az ötvennél több embert foglalkoztató cégek esetében a vállalatok állami támogatásáról szóló európai uniós szabályokhoz igazítják a kártérítés mértékét. A programra tízmilliárd eurót fordítanak.

Lezárt játszótér Berlinben 2020 márciusában. Fotó: Lukas Uhde/Wikimedia Commons

Ezzel kapcsolatban Markus Söder bajor kormányfő, az MPK soros alelnöke aláhúzta: egyedülállóan „nagyvonalú” támogatást biztosítanak az újabb korlátozások kárvallottjainak. Hozzátette, hogy az emberek a járvány erősödése miatt eleve óvatosabbak, így egyáltalán nem az a helyzet, hogy teltházas mozik, vendéglők vagy szállodák működését kell felfüggeszteni négy hétre.

Azonban a korlátozások így is igen súlyosak, de nem lehet tovább várni velük. A „négyhetes terápia” következetes végrehajtása viszont „jó alapot” biztosíthat ahhoz, hogy Németország átvészelje a telet a világjárvány közepette.

Michael Müller berlini kormányzó polgármester – a tartományi rangú főváros kormányának vezetője -, az MPK soros elnöke hangsúlyozta, hogy „minden nap számít”. Az iskolák és óvodák működésének fenntartása azért is kiemelten fontos, mert bezárásuk „drámai társadalmi következményekhez”, például a családon belüli erőszak elharapódzásához vezetne – mondta.

A november 2-tól november 30-ig érvényes szabályok szerint legfeljebb két háztartás tagjai, és maximum tíz ember tartózkodhat együtt magán-, vagy közterületen. A vendéglők csak elvitelre főzhetnek. A kulturális intézmények mellett csaknem teljesen leállítják az idegenforgalmat is, a szállodák csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak. Befagyasztják az amatőr sport intézményrendszerét is. Új korlátozásokat vezetnek be a szolgáltató szektor számos további területén, így például a fodrászokon és a gyógytornászokon kívül valamennyi szolgáltató kényszerszünetet tart, akinek munkájához közvetlen testi kapcsolat szükséges az ügyféllel, vendéggel. A kiskereskedelemben új szabály, hogy az üzlethelyiségekben tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 29, 10:01

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók