Élő Kolozsvári Rádió

Vákár István marad a következő négy évben is a Kolozs Megyei Tanács alelnöke

Letették pénteken a hivatali esküt a Kolozs Megyei Tanács tagjai, valamint a megyei tanácselnök, Alin Tișe.

Vákár István marad a következő négy évben is a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, a frissen beiktatott megyei önkormányzati képviselő-testület 26 szavazattal választotta meg. Megválasztása után Vákár István elmondta, a következő években is Kolozs megye fejlődéséért fog dolgozni tanácsos kollégáival, a Kolozs megyei magyar közösség érdekeit fogja képviselni. A megkezdett munkát szeretné folytatni, legfőbb célja a megye magyarlakta településeinek fejlesztése, az itt élő emberek életminőségének javítása. Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése és korszerűsítése, az épített örökség ápolása és megőrzése, továbbá a közszállítás bővítése, ezen belül a metropolisz övezeten kívüli települések csatlakozása Kolozsvár tömegközlekedési hálózatába, valamint a vidékfejlesztés szempontjából a falu- és az agrárturizmus támogatása szerepel a felvállalt célkitűzéseik között – mondta Vákár István.

Az újabb mandátumban az RMDSZ megyei frakciója 5 képviselővel rendelkezik: Antal Géza, Balla Ferenc, Lőrinczi Zoltán, Rés Éva és Vákár István személyében. A Kolozs megyei önkormányzat 37 tagú: az RMDSZ 5 tanácsosa mellett, a PNL 20 tanácsossal, a PSD és USR-PLUS 5-5 tanácsossal, a PMP 2 mandátummal rendelkezik, e két utóbbi mandátumot még igazolnia kell a Kolozsvári Törvényszéknek.

kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 23, 16:21

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete