Élő Kolozsvári Rádió

Állatkert a Somin – nagymacskák és medvék

A Marosvásárhelyi Állatkertben tett körutunk a majomházban kezdődött. Most színteret és főszereplőket váltunk, a tigrisekkel, oroszlánokkal, majd medvékkel fogunk ismerkedni. Aki mesél róluk, az gondozójuk, Morhé Hunor. 

Morhé Hunor 2011 óta a Marosvásárhelyi Állatkert gondozója. Már tanoncként a nagyragadozóknál kezdte, és bár tett egy tanulókört szinte minden fajnál, lényegében azóta is hűséges maradt hozzájuk. A munkát rangidős kolléga oldalán kezdte, tőle kapta meg az alapképzést, azt a ráadást, amire a meglévő állatszeretet mellett a tigrisekkel, oroszlánokkal, medvékkel töltött mindennapokban szüksége volt. Közben persze a szakmára nyitott szemmel tett-vett társai között, ki-kiruccanva az internetre is, valahányszor egy-egy kérdésre érvényes válaszokat keresett.

 

„Vásárhelyi” tigrisek

A Somostető terepcsíkos nagymacskái a család szibériai ágából származnak. Emiatt az itteni Celsius fokokat kissé sokallják.

This slideshow requires JavaScript.


 

Oroszlánok

A tigrissel ellentétben, az oroszlán – legalábbis a nöstény – szabadon is csoportokban él, emiatt az állatkertben is könnyebben megszokja a kényszerű társaságot.

This slideshow requires JavaScript.


 

Medvék

A Marosvásárhelyi Állatkert összes lakója közül talán a medvék élettere a legnagyobb jelenleg, egy viszonylag újabb keletű bővítésnek köszönhetően. Ettől függetlenül előszeretettel használják régi kifutójukat, részben azért, mert itt van a medencéjük, másrészt meg itt vannak a különböző nyalánkságokkal érkező látogatók hatósugarában.

This slideshow requires JavaScript.

interjú: Papp-Z. András
képek: Morhé Hunor

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2020 október 12, 10:14

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete