Listen Live Kolozsvári Rádió

Építészből szakács – a változás receptjei

Forrás: az Íz Stúdió Facebook-oldala

Szörcsey Ágnes, az Íz Stúdió catering cég alapítója és szakácsa 6 évet tanult építésznek, de már egyetemistáskodása utolsó éveiben rájött, hogy valami másra is szüksége van a szakmai kiteljesedéshez. Többek között a váltáshoz szükséges bátorságról, a vállalkozás kihívásairól is beszélgetünk az 1001 ötlet legutóbbi adásában.

Ágnest a cateringben a változatosság vonzotta, hogy mindig másoknak, más rendezvényre, más helyszínre készít kajákat. Az Íz Stúdió csapatával ugyanakkor nem csak főz, hanem látványt is szólgáltat. Úgy készíti el a menüt, úgy dekorálja, hogy az illeszkedjen a megrendelő stílusához, a rendezvény jellegéhez.

Szörcsey Ágnes folyamatosan keresi a változatosságot, a kihívásokat. És amikor 2020 ajánlott is neki kihívást, akkor ő megpróbálta a legjobbat kihozni belőle. Átalakította az addig csak cateringgel foglalkozó cégét, így most házhoz is rendelhetünk finomságaiból, ha épp üres a hűtőnk, vagy nincs kedvünk aznap szakácskodni.

Műsorunkban beszélgettünk még:

– a vállalkozói lét nehézségeiről, kihívásairól;

– az építészet és a gasztronómia kapcsolatáról;

– műhelytitkokról, például arról hogy lehetnek változatosak a szezonális alapanyagok.

És, ami talán a legfontosabb: honnan szerezhetünk bátorságot a változások elfogadásához?

Építészből szakács – a változás receptjei

Articol editat de kristalybea, 7 október 2020, 12:10 / actualizat: 7 október 2020, 17:37

Szörcsey Ágnes, az Íz Stúdió catering cég alapítója és szakácsa 6 évet tanult építésznek, de már egyetemistáskodása utolsó éveiben rájött, hogy valami másra is szüksége van a szakmai kiteljesedéshez. Többek között a váltáshoz szükséges bátorságról, a vállalkozás kihívásairól is beszélgetünk az 1001 ötlet legutóbbi adásában.

Ágnest a cateringben a változatosság vonzotta, hogy mindig másoknak, más rendezvényre, más helyszínre készít kajákat. Az Íz Stúdió csapatával ugyanakkor nem csak főz, hanem látványt is szólgáltat. Úgy készíti el a menüt, úgy dekorálja, hogy az illeszkedjen a megrendelő stílusához, a rendezvény jellegéhez.

Szörcsey Ágnes folyamatosan keresi a változatosságot, a kihívásokat. És amikor 2020 ajánlott is neki kihívást, akkor ő megpróbálta a legjobbat kihozni belőle. Átalakította az addig csak cateringgel foglalkozó cégét, így most házhoz is rendelhetünk finomságaiból, ha épp üres a hűtőnk, vagy nincs kedvünk aznap szakácskodni.

Műsorunkban beszélgettünk még:

– a vállalkozói lét nehézségeiről, kihívásairól;

– az építészet és a gasztronómia kapcsolatáról;

– műhelytitkokról, például arról hogy lehetnek változatosak a szezonális alapanyagok.

És, ami talán a legfontosabb: honnan szerezhetünk bátorságot a változások elfogadásához?

Hallgassa újra a műsort lentebb a képre vagy a lejátszó (play) gombra kattintva!

Szerkesztő: Kristály Bea

Képek: az Íz Stúdió Facebook oldala

Etichete:
„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 30 január 2024, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?
1001 Ötlet kedd, 12 december 2023, 16:21

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad

Hogyan lehet szolidaritásról, közösségiségről, kritikai gondolkodásról beszélgetni olyan gyerekekkel, akiknek az elutasítás volt az...

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad
1001 Ötlet hétfő, 27 november 2023, 17:26

Az egészséges táplálkozás, fenntarthatóság, szakácsmesterség és a csirkepaprikás története

Hogyan határoz meg egy szakmai életutat a csirkepaprikás? Szőcs Előd séf volt az 1001 ötlet legutóbbi...