Élő Kolozsvári Rádió

Az Egyesült Államokban már több mint 7 millió koronavírus-fertőzést azonosítottak

Átlépte a 7 milliós küszöböt az Amerikai Egyesült Államokban diagnosztizált koronavírussal fertőzöttek száma, ahol a kórnak már több mint 200 ezer halálos áldozata van.

Wisconsinban, Dél-Dakotában, Montanában és Utah államban regisztráltak egy nap alatt sok új fertőzöttet. Bár nem lehet teljesen hiteles rangsort felállítani, az Egyesült Államok számít a pandémia által leginkább sújtott országnak a Földön.

Térkép forrása: cdc.gov, a szeptember 18-25. közötti adatokat ábrázolja.

Izrael az első ország, amely a járvány első hullámát követően ismét bevezette a teljes karantént – és bár a parlament egyelőre nem határozott arról, hogy a miniszterelnök lemondását követelő tüntetőkkel szemben milyen intézkedéseket foganatosít – nem kizárt a rendőrség és a hadsereg bevetése a tömeg szétoszlatására.

Az elmúlt három hónapban Oroszországban volt a legmagasabb a napi fertőzésszám, Moszkva polgármestere pedig arra kérte a veszélyeztetett csoportba tartozókat, hogy maradjanak otthon, a cégeket pedig arra, hogy az alkalmazottak a lehetőségekhez mérten folytassanak otthoni munkát. Az oroszországi esetek mintegy felét, több mint 500 ezret, a fővárosban jegyezték.

Spanyolországban és Franciaországban a központilag javasolt szigorító intézkedések vitát váltottak ki a kormány és a helyi hatóságok között. Aggasztóan nő a koronavírussal fertőzöttek száma Nagy-Britanniában is, ahol az egyetemisták köréből jelentik a legtöbb új esetet. A szigetországban az egészségügyi rendszer mellett a kereskedelem is nyomás alatt van, az élelmiszerboltok pedig egyes termékek esetében megszabták, hogy mennyit lehet belőlük egyszerre vásárolni.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 26, 08:56

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók