Élő Kolozsvári Rádió

Közösségi összefogás legnagyobb elégtétele

„Erről a napról álmodtam, vágytam rá és küzdöttem érte minden erőmmel 2019. október 22-e óta. Kis híján 11 hónappal később Noel megkapta a Zolgensmát. Maga a tényleges kezelés mindösszesen annyi ideig tartott, amíg lecsepeg egy infuzió.

Egy óra alatt minden megváltozott. Noelnek, kemény munkával sok-sok rehabilitációval tényleg esélye lesz arra, hogy a lehető legteljesebb életet élje. Hosszú még az út, ami előttünk áll, de tudjuk, hogy sikerülni fog.”

Ezekkel a szavakkal tette közzé Ölyüs Noel édesanyja, Fordor Hilda a sokak által várt csodát: hogy kisfia végre valóban megkaphatta a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensma génterápiás szert.

Az Érkörtvélyesen élő család második gyermeke, SMA-1-es betegséggel született. A génhiba, amelyet hordoz, gerinc-eredetű izosorvadást okoz, amely lehetetlenné teszi, hogy a gyermek lábra álljon vagy akár a fejét képes legyen megtartani. Az eddigi ismeretek szerint, a betegségen csak a világ legdrágább génterápiás szere, a Zolgensma segíthet. A Kolozsvári Rádióban folyamatosan hallhatták a beszámolókat arról, hogy a szer beadásához szükséges 2,4 millió dollárt (ennyibe került összesen a gyógyszer és a kórházi ellátás) közösségi összefogással sikerült összegyűjteni.

A szeptember 19-én, szombaton kora délután zajlott kezelés alatt minden rendben volt, Noel jól viselte, vidáman telt a napja – mondta el az édesanya, aki elsőként a Kolozsvári Rádiónak nyilatkozott a nagy eseményt követően, Rácz Éva kérésére.

Természetesen, Noel történetét tovább követhetik a Kolozsvári Rádióban!

 

 

(A kezelés alatt készült képeket a család bocsátotta rendelkezésünkre.)

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2020 szeptember 19, 18:58 / actualizat: 2020 szeptember 20, 18:57

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók