Élő Kolozsvári Rádió

2021 a megszorító intézkedések éve lehet

Jövőre valószínűleg a megszorító intézkedések éve lesz, a kormánynak elkerülhetetlenül le kell majd faragnia kiadásait – mondja Králik Lóránd, a Partiumi Keresztény Egyetem gazdasági karának oktatója.

Nagy valószínűséggel le fogják minősíteni Romániát az ijesztően gyors ütemben duzzadó államadóssága miatt a hitelminősítők, ezzel Románia a befektetésre nem javasolt országok közé (ún. bóvli kategóriába) kerül. Ez azt jelenti, hogy nagyon drágán fog az ország kölcsönhöz jutni.

Idén minden elköltött 100 lejből 38 lejt kölcsönből fedezett az állam, és ezekbe még a nyugdíj- vagy a gyermeknevelési pótlék emelése nem is számít bele.

Az egyetemi oktató szerint idén 10 százalék fölött lesz a GDP arányos költségvetési hiánya, és 2021-ben sem áll le a negatív tendencia. Sok területen az EU-s támogatások sem jelentenek megoldást, ezeket ugyanis beruházásokra, fejlesztésekre kapja az ország; például az állam működési költségeit nem fedi.

Hallgassa meg a teljes beszélgetést az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Oborocea Mónika

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 11, 20:05

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében
Hírek csütörtök, 2025 június 262025 június 26, 07:55

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében

Újabb Maros megyei községben, Küküllőszéplakon is veszélyhelyzetet hirdettek a hatóságok a Kis-Küküllőnek a parajdi bányakatasztrófa...

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében
Nem lesz parlamenti bizottság a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálására
Hírek szerda, 2025 június 252025 június 25, 13:14

Nem lesz parlamenti bizottság a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálására

Elutasította a képviselőház a parajdi bányakatasztrófát kivizsgáló parlamenti bizottság felállítására vonatkozó javaslatot. A...

Nem lesz parlamenti bizottság a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálására
Izrael a tűzszünet megsértésével vádolja Iránt, Trump bosszús
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 15:15

Izrael a tűzszünet megsértésével vádolja Iránt, Trump bosszús

Iránból rakétát indítottak Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – állítja az izraeli hadsereg....

Izrael a tűzszünet megsértésével vádolja Iránt, Trump bosszús
Dan Tanasă kritizálta Asztalos Csabát az alkotmánybírói meghallgatáson
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 14:24

Dan Tanasă kritizálta Asztalos Csabát az alkotmánybírói meghallgatáson

A képviselőház jogi bizottsága ma kedvezően véleményezte Verginia Vedinaș és az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos...

Dan Tanasă kritizálta Asztalos Csabát az alkotmánybírói meghallgatáson
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 08:09

Elkezdte a munkát a Bolojan-kabinet

A Bolojan-kabinet miniszterei hétfő este letették a hivatali esküt. Nicușor Dan államfő aláírta a kormány tagjainak kinevezéséről...

Elkezdte a munkát a Bolojan-kabinet
Hírek kedd, 2025 június 242025 június 24, 07:48

Donald Trump szerint tűzszünetet köt Izrael és Irán

Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút”. Az amerikai elnök a...

Donald Trump szerint tűzszünetet köt Izrael és Irán
Hírek hétfő, 2025 június 232025 június 23, 13:14

Melyek lesznek az új kormány legfontosabb feladatai?

Aláírták a négy párt és a nemzeti kisebbségek közötti koalíciós megállapodást. A PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek...

Melyek lesznek az új kormány legfontosabb feladatai?
Hírek hétfő, 2025 június 232025 június 23, 11:02

Aláírták a koalíciós megállapodást

Aláírták a koalíciós megállapodást a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői. A koalíciós...

Aláírták a koalíciós megállapodást