Élő Kolozsvári Rádió

UNICEF: a romániai gyerekek Európa sereghajtói a matematikai és a szövegértési készségek terén

A romániai gyerekek teljesítenek leggyengébben a matematikai és a szövegértési készségek terén Európában – derül ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gyermekalapja, az UNICEF felméréséből.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamaiban, valamint az EU országaiban a gyermekek átlagosan 40 százaléka nem rendelkezik 15 éves koráig az alapvető olvasási és matematikai készségekkel. A Bulgáriában, Romániában és Chilében élő gyermekek a legkevésbé jártasak ezekben, míg az Észtországban, Írországban és Finnországban élők vannak a legjobb helyzetben.

A tanulmány kitér az öngyilkossági adatok bemutatására is: a gazdag országokban 100 ezerből még mindig átlagosan tíz 15 és 19 év közötti fiatal vet véget saját kezével életének és ezzel az öngyilkosság vezető haláloknak számít a körükben.

A jelentés többek között a 15 éves gyerekek élettel való elégedettségét vizsgálta. Az országok többségében a gyerekek kevesebb, mint négyötöde elégedett az életével, azonban nagyok a területi eltérések. A lista élén Hollandia végzett, ahol 90 százalék mondta azt, hogy jól érzi magát a bőrében, míg Törökországban ez az arány mindössze 53 százalékos. Az első ötben helyet kapott Hollandia mellett Mexikó, Románia és Finnország is.

Arra a kérdésre, hogy mi határozza meg jóllétüket, a gyerekek kihangsúlyozták a jó minőségű – családi és kortárs – kapcsolatok fontosságát. A felmérés megállapításai szerint sokkal rosszabb mentális állapotban vannak azok a gyerekek, akiknek a családja kevésbé támogató, vagy akiket rendszeresen ér bántalmazás a kortársaik részéről.

A jelentés kitér arra is, hogy a magas jövedelmű országokban az elmúlt években nőtt az elhízás és a túlsúly aránya a gyermekeknél. Nagyjából minden harmadik gyerek elhízott vagy túlsúlyos a kutatásban vizsgált országokban.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 7, 09:11

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók