Élő Kolozsvári Rádió

Irány az opera! – táncelőaedás és operettgála a Szamos-part melletti udvaron

Az ötletgazdákkal, Kulcsár Szabolcs karmesterrel és Jakab Melinda koreográfussal beszélgettünk.

Rendhagyó operettgálával zárja első szabadtéri koncert- és előadássorozatát a Kolozsvári Magyar Opera társulata. Az Operett Group Projekt rendkívüli eseményére augusztus 8-án és 9-én este nyolc órától kerül sor az intézmény Szamos-part melletti udvarán felállított színpadon. Az est művészeti vezetője Kulcsár Szabolcs, koncertmestere pedig Ferenczi Endre.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a gálaműsoron a legnagyobb operettslágerekből és kevésbé ismert zenei ínyencségekből hallhatnak színes válogatást a zenekedvelők. Szólisták: Kele Brigitta, Balázs Borbála, Pataki Enikő, Ádám János, Rétyi Zsombor, Szabó Levente. Közreműködik az opera zenekarából Ferenczi Endre, Lupsa Marius, Molnár Teodor és Csergő Domokos, zongorán játszik Kulcsár Szabolcs.

A Kolozsvári Magyar Opera balettkara Tánc a ,,dobozon” kívül (Dance out of the box) című produkciója ma este 8 órától látható-hallható, az intézmény közleménye szerint friss, lendületes, izgalmas és különleges kortárs táncelőadást láthat a közönség. várja közönségét

Az előadást Jakab Melinda állította színpadra, a színpadkép és a jelmezek Ledenják Andrea munkája. Az alkotók: Viorica Bogoi, Andreea Popa, Simina Oprean, Antonia Indrei, Alin Rîpă, Kálmán Róbert Attila és Sergiu Hosu.

A lejátszóra kattintva a Kulcsár Szabolccsal és Jakab Melindával készült interjút hallgathatják vissza.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Képernyőfotó forrása: a Kolozsvári Magyar Opera videója (alább)

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 6, 14:26

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok