Élő Kolozsvári Rádió

Oroszország: októbertől indulhat a tömeges oltás

Októberre ígérte a tömeges és ingyenes koronavírus elleni oltás oroszországi megkezdését Mihail Murasko egészségügyi miniszter.

illusztráció: pexels.com

Mint mondta, befejeződött a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által kifejlesztett első orosz oltóanyag klinikai tesztelése, és folyamatban van a hivatalos jóváhagyás. Murasko hangsúlyozta: elsőként az orvosokat és a tanárokat fogják beoltani, de dátumot nem mondott.

Az Interfax hírügynökség egy korábban közölt értesülése szerint a vakcina bejegyzése augusztus 10-12. környékén történhet meg és 15-től kerülhet „polgári forgalomba”.

Oroszországban a novoszibirszki Vektor kutatóközpont is megkezdte saját oltóanyagának klinikai tesztelését. Rinat Makszjutov, az intézmény vezérigazgatója az állami média Vesztyi című honlapján megjelent nyilatkozatában arról tájékoztatott, hogy ezt a vakcinát a tervek szerint novembertől fogják majd gyártani.

Elsőként ezzel is a rizikócsoportokhoz tartozó szakmák művelőit szándékoznak beoltani.

Az igazolt Covid-19-fertőzések száma a tegnapi 24 órás összesítés szerint 5.427-tel, 850.870-re emelkedett. Oroszországban. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok – 4.620.502 eset -, Brazília – 2.707.877 fertőzött és India után, ahol 1.750.723 esetet tartanak nyilván. A halálozások száma 70-nel 14.128-ra, a gyógyultaké pedig 3.649-cel 650.173-ra nőtt. A halálozás rátája 1,66 százalék.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 3, 10:25

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók