Hadd szóljon!

Ami belefér! – Különleges óvintézkedések mellett szervezik meg idén a Kolozsvári Magyar Napokat

A koronavírus-járványra való tekintettel idén – augusztus 19–21. között – különleges óvintézkedések és szabályok bevezetésével kerül sor a 11. Kolozsvári Magyar Napokra.

Az “Ami belefér!” jelmondattal szervezett eseményen a járvány miatt elmaradnak a nagyszabású főtéri koncertek, a beltéri rendezvények, a bor-utca, lacikonyhák működtetése, a Farkas utcai kirakodóvásár, a gyermek- és sportrendezvények, viszont megtartják az istentiszteleteket, a miséket, a Szent István-napi búcsút meg a kiállításokat, valamint a kisebb, csoportos eseményeket, amelyeken a jelenlegi szabályozás szerint legtöbb 500 személy vehet részt – derül ki a szervezők közleményéből.

A rendezvénysorozat idei fő helyszínei: a főtér, a Farkas utcai templom, a Romkert, a Szentegyház utca 4. szám alatti udvar, valamint a Bánffy-udvar. Az eseményeken való részvétel azonban előzetes regisztrációhoz kötött, az előjegyzés két héttel a rendezvény előtt kezdődik. A jelenlévőknek kötelező lesz a védőmaszk viselete, a kézfertőtlenítés, a távolságtartás, illetve mindenkinek megmérik a hőmérsékletét.

A szigorítások ellensúlyozásaként az idei kiadás egyik különlegessége lesz az az online közvetítéssorozat, amely a három nap során folyamatosan elérhető lesz. A közlemény ugyanakkor kitér arra is, hogy a változó körülmények következtében bevezetett további szigorítások miatt akár a teljes rendezvénysorozatot kizárólag az online térbe költöztethetik. A 11. Kolozsvári Magyar Napok programkínálata a fontos tudnivalókkal egyetemben augusztus elejétől elérhető lesz a www.magyarnapok.ro oldalon, valamint a fesztivál Facebook-oldalán, a www.facebook.com/magyarnapok címen.

közlemény

Articol editat de kristalybea, 21 július 2020, 16:41

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak