Hadd szóljon!

Megszavazta a karanténtörvényt a szenátus jogi bizottsága

A felsőház jogi bizottsága tegnap késő este cikkelyenként megszavazta a karanténtörvényt.

A jogszabály a szenátus mai plénumának napirendjén szerepel.

A tervezetet múlt pénteken kezdte tárgyalni a felsőház, miután korábban elfogadta a képviselőház. A szenátorok töröltek minden olyan előírást, amely a fertőzött személy javainak karanténba vételéről szólt.

A megvitatott szöveg előírja, hogy az elkülönítés mértékét korlátozott időtartamra, diszkriminációmentesen és a tényleges helyzettel arányosan kell bevezetni a fertőző betegség terjedésének megakadályozása céljából, a személyek és a közegészség védelme érdekében. Az elkülönítés korlátozott ideig tartható fenn a közérdek védelmében úgy, hogy ne bontsa meg az egyensúlyt a közegészség védelme és a személy szabadsága tiszteletben tartásának követelménye között.

A módosított szöveg értelmében kiskorú elkülönítése első körben szülei lakásán rendelhető el.

Döntöttek arról is, hogy a Közegészségügyi Igazgatóság köteles naponta közölni az új esetek, valamint a tesztelt és az újratesztelt esetek számát.

Kimondták, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjének utasításait az illetékes hatóságok kötelesek haladéktalanul végrehajtani.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 16 július 2020, 10:33

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak