Élő Kolozsvári Rádió

Csak akkor vezetik be újra a szükségállapotot, ha továbbra is nő a megbetegetések száma

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szeretne meggyőződni arról, hogy nem nő a koronavírusos esetek száma, és van egy erre a helyzetre kidolgozott, specifikus törvény.

A szükségállapot újbóli bevezetésével kapcsolatban Nelu Tătaru azt mondta, az erre vonatkozó döntés a koronavírusos megbetegedések számától függ, de egyelőre nem tervez ilyen intézkedést. Kifejtette: a szükségállapotot akkor vezetik be újra, ha ‘egyik napról a másikra, exponenciálisan’ megugranak az esetszámok, ami túl nagy terhet ró a sürgősségi osztályokra.

Azt is elmondta, tegnap például 11.800 elvégzett tesztből 397 volt pozitív, míg egy nappal korábban 4.800 tesztből 250. Ez azt jelenti, hogy az elvégzett tesztek 5-6 százaléka pozitív a napi értékelések alapján. Hozzátette: azokban a megyékben nőtt az esetszám, ahol a lakosság mozgása intenzívebb volt.

Nelu Tătaru arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a távolságtartásra és higiéniára vonatkozó szabályokat, még akkor is, ha erre jelen pillanatban nincs törvény. A legutóbbi tájékoztatás óta 555 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában. Ezzel 30.175-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Összesen 18 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 1.817-re nőtt.

agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 július 8, 16:34

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget