Felvételi a Magyar Színházi Intézetnél – szemtől szemben is
Színészet szakon 10 ingyenes és 5 fizetéses helyet hirdetnek, Teatrológián pedig 7 ingyenes és 3 fizetéses hely várja a diákokat.
A járványügyi intézkedések miatt idén teljes egészében online zajlik a felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, kivételt képez ez alól a Színészet szak, ahol úgynevezett hibrid felvételit tartanak. Ennek menetéről is beszélt múlt héten Szilágyi-Palkó Csaba egyetemi oktató, a Magyar Színházi Intézet igazgatója.
Július 9-én kezdődik majd a beiratkozás, a felvételit pedig július 14-én és 15-én tartjuk. Az első szakaszban a jelentkezőknek egy videót kell készíteniük, amely tartalmazza a kötelező repertoárt, ez idén sem változott: egy verset, prózát vagy monológot kell elmondaniuk kamera előtt, táncolhatnak, énekelhetnek, akár többet is. Ezen felül pedig van egy egyéni kompozíciós próba: a diákokat arra kértük, hogy mutassanak be nekünk valami olyasmit, amiben egyénileg nagyon jók. Például ha valaki fantasztikusan tud bábozni, vagy megállás nélkül tud beszélni valamiről – úgy, hogy az érdekes legyen –, akkor azt mi elfogadjuk lehetséges próbaként.
A második szakaszban egy különösen biztonságos térbe hívják a jelentkezőket, ennek elmaradhatatlan kelléke lesz az elválasztó fal és a maszkok.
A tanárok tegnap óta heti több alkalommal tartanak online felkészítőket – ZOOM-os találkozások formájában – Színészet szakon és Teatrológián egyaránt. Színészet szakon Palocsay Kisó Kata, Szilágyi-Palkó Csaba, Kozma Gábor Viktor, Oláh Boglárka, Köllő Csongor, valamint a következő színészosztály irányítója, Váta Lóránd találkozik majd a jövendő diákokkal.
A Szilágyi-Palkó Csabával folytatott teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható meg.
Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt
További részletek itt és itt olvashatók.
Articol editat de kristalybea, 16 június 2020, 13:51