Élő Kolozsvári Rádió

Hazavihetik a bentlakásokban hagyott holmijukat a BBTE-s egyetemisták

A kolozsvári BBTE diákjai hazavihetik holmijukat a kényszerhelyzetben elhagyott bentlakási szobájukból.

A torlódások elkerülése végett és biztonsági okokból ehhez előzetes időpontot kell rögzíteni az Egyetemisták Tanácsa által kezelt online platformon. Ez a felület jelenleg május 18. és 23. között működik, legközelebb az első beiratkozást követő harmadik héten nyitják meg.

Naponta legfeljebb 40 egyetemista jelentkezhet szobáját felszabadítani, maximum 20 fős szériákban. Minden csoportnak 3 óra áll rendelkezésére a szobák kiürítésére, majd félórás fertőtlenítési szünet következik.

A kiürítési időszak teljes tartama alatt a bentlakásokba kizárólag a diákok léphetnek be, igazolványuk felmutatásával. Kisegítőket legtöbb 20 percre engednek be, a nagyon nehéz tárgyak kihordásához. A gépkocsik is legfeljebb 20 perce hajthatnak be a campus területére, kizárólag a csomagok berakodása végett.

Azok az egyetemisták, akiknek nem áll módjukban személyesen kiüríteni bentlakási szobájukat, meghatalmazhatnak valakit erre.

monitorul de cluj

Kép forrása: BBTE

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 19, 09:04

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 13:29

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat

Az Oves Enterprise romániai vállalat az Edrone ukrajnai dróngyártóval katonai drónok közös romániai gyártásában állapodott meg. A...

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat