Hadd szóljon!

Házipatika kutyáknak – Algocalmin igen, paracetamol és ibuprofen nem

Nem árt kicsit bespájzolni kutyaeledelből, tonnányit viszont ebből sem érdemes vásárolni – hívja fel a figyelmet Madaras Péter állatorvos.

A nyírás és a körömvágás mellőzhetőségéről, valamint a házipatika legfontosabb összetevőiről is beszélt a szakember.

Az étkeztetéssel kapcsolatban javaslom, hogy szerezzünk be tápot hosszabb időre, legalább két hónapra. A tápból is azt érdemes vásárolni, amit amúgy is eszik a kutyánk, elvégre az érzékenyebbeknél tápváltoztatáskor hasmenés jelentkezhet. Nyilván, kutya- és macskatápból sem kell tonnányit felgyűjteni, ami aztán könnyen megavasodhat, de azért biztosítsuk be magunkat.

Nem kell ilyenkor a nyírással nyaggatni az állatorvosi rendelőket, sőt, az sem baj, hogyha túlnőnek a körmei. Ha van tapasztalatunk a körömvágásban, akár mi magunk is elvégezhetjük, de ha nem, akkor majd levágják az állatorvosok karantén után. A rendelőben velünk is megtörténik, hogy véletlenül belevágunk, de ott vannak eszközeink, amelyekkel a vérzést könnyen el tudjuk állítani. 

Nagyon fontos – és nemcsak ebben az időszakban –, hogy legyen otthon néhány gyógyszerünk. Nem föltétlenül állategészségügyi készítményekre gondolok, hanem például széntablettára, No-Spára, Algocalminra, Metoclopramidra, Augmentinre stb. Oxigénes vízzel pedig a kutyát könnyen meg tudjunk hánytatni, ha valami olyasmit nyelt le, amitől óvnánk. Legyen a kutyának külön lázmérője!

A kutyák általános testhőmérséklete többnyire 38.5 Celcius-fok, 39 fok fölött már lázasak.

Madaras Péter arra is rámutatott, hogy vigyázni kell a gyógyszerekkel: az Algocalmin remekül használható a kutyáknál is, a paracetamol és az ibuprofen viszont negatívan hat rájuk.

 

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt
Fotó: Clinica Veterinarius/Facebook

Articol editat de kristalybea, 27 március 2020, 15:56

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány