Élő Kolozsvári Rádió

Hat hónappal is elhalaszthatják a hiteltörlesztéseket

A szükségállapot időtartamánál hosszabb időszakra lesz érvényes a hiteltörlesztések halasztására vonatkozó intézkedés, magán- és jogi személyek egyaránt élhetnek ezzel, nem lesznek bürokratikus akadályok – jelentette be Florin Cîţu.

A pénzügyminiszter elmondta, a kormány még dolgozik a hiteltörlesztések felfüggesztéséről szóló rendelet-tervezeten, amelyet holnapi ülésén készül elfogadni. Kifejtette: a technikai részletekről még folyik az egyeztetés, de a szükségállapot időtartamánál hosszabb időszakra lesz érvényes a hiteltörlesztések halasztása. Az államnak is lesz beleszólása és nem lesz diszkrimináció. Aki kérni fogja a kedvezményt, megkaphatja. Nem kell majd semmiféle igazolás azok részéről, akiknek haladékra lesz szükségük. A részleteket majd csütörtökön ismertetik – mondta a miniszter.

Florin Cîţu kifejtette: az intézkedés hatálya a szükségállapot időszakánál tovább kell, hogy terjedjen, egyrészt mert nem tudni, meddig húzódik a válságidőszak, másrészt mert ennek lejárta után is időre lesz szükség, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba. Hangsúlyozta: több hónapig lesz érvényes az intézkedés, inkább hat, mint három hónapig; viszont csak haladékról van szó, a törlesztőrészleteket a kormány nem tudja eltörölni.

A döntés a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számítva lép majd érvénybe.

Agerpres

Fotó: gov.ro archívum

Articol editat de kristalybea, 25 március 2020, 08:58

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak