Hadd szóljon!

Csütörtökön szavaznak a Cîţu-kormány beiktatásáról

Csütörtökön délután 4 órakor kezdődik a Cîţu-kabinet beiktatásáról döntő parlamenti ülés – közölte a képviselőház és a szenátus házbizottsága.

Florin Cîţu február 28-án nyújtotta be a törvényhozó testület elé javasolt minisztereinek listáját és kormányprogramját.

A miniszterjelölteket múlt héten hallgatták meg a szakbizottságok. Kilencen közülük pozitív, heten negatív véleményezést kaptak. A szakbizottságok által megfogalmazott vélemény konzultatív jellegű.

A kormányt és a kormányprogramot a parlament két háza együttes plenáris ülésen vitatja meg a hatályos jogszabályok értelmében. A kabinetet akkor iktatják be, ha a törvényhozók többsége megszavazza azt a titkos, golyós voksolás során.

A Szociáldemokrata Párt törvényhozói jelen lesznek csütörtökön a Cîţu-kabinet beiktatásáról döntő parlamenti ülésen – nyilatkozta Marcel Ciolacu ügyvivő pártelnök.

Kifejtette, a párton belül azt az egyértelmű döntést hozták, hogy nem szavazzák meg a Cîţu-kormányt. Nézetük szerint ez a kormány nem érdemli meg, hogy megszavazzák. Mindazonáltal a Szociáldemokrata Párt jelenleg kisebbségben van a parlamentben, a többség kialakítása teljes egészében a Nemzeti Liberális Párt felelőssége.

agerpres

Fotó: gov.ro

Articol editat de kristalybea, 10 március 2020, 09:35

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak