Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: csalás ellen van orvosság?

A hatóság általában kis infrastruktúrával, kevés emberrel működik, azt se mondhatom, hogy túl jól képzett emberekkel, s általában csak megkeresésre reagálnak. Egyelőre itt tart a fogyasztóvédelmi rendszer. A teljes Európai Unió küzd ezzel a problémával… Fékezni tudják, csökkenteni a hatásait az ilyen ténykedéseknek megpróbálják, de teljesen eltüntetni ezeket a „képződményeket” nem sikerül. Nem is a jogszabályi háttérrel van a gond, hanem a törvények, szabályok betarthatóságával. (Bányai József ügyvéd)

Két hét – vagy esetleg három nap – alatt megtanulhatunk egy idegen nyelvet (netán éjszaka, álmunkban), két-három hét alatt gyógyítható a rák, a kopaszság, az impotencia; felére, negyedére csökkenthető az autónk benzin- vagy a lakásunk áramfogyasztása: az ezekhez hasonló internetes hirdetések, csalások jogi vonatkozásairól beszélgettem a Sajtóklubban Bányai József ügyvéddel. Szóba került az is, hogy ismét megjelentek Romániában a régi varrógépekre szakosodott csalók. Hatvan-hetvenezer eurót ajánlanak, de a tulajdonosnak előbb ki kell fizetnie a két-háromezer eurós „szakértői véleményezést”, s ezt követően a vásárlónak nyoma vész. Arra is volt már példa, hogy nemlétező spanyolországi üdülőházat bocsátottak áruba hirdetés útján, aztán az előleggel az „eladó” felszívódott. Ezer és egy módszerrel verik át – úgy tűnik, sikerrel – a hazai polgárokat is az élelmes csalók.

Miért nem indítanak hivatalból eljárást a hatóságok, bűnüldöző szervek, amikor olyan reklámok, hirdetések jelennek meg a médiában, amelyek nyilvánvalóan hazudnak, ellentmondanak a fizikai alaptörvényeinek? Mit tehet az, akit átvertek? Érdemes-e a fogyasztóvédelemhez, rendőrséghez, bírósághoz fordulni?

A műsor második felében az uzsorakölcsönökről volt szó: a gombamód szaporodó, hirdetéseikkel a lapokat, portálokat, közösségi médiát és a postaládáinkat is elárasztó pénzintézetek (vagy magánszemélyek) ajánlatairól, melyek akár több száz százalékos kamatra kínálják a pénzt a naiv (vagy csak szorult helyzetben levő, kiszolgáltatott) ügyfeleknek.

Sajtóklub: csalás ellen van orvosság?

Articol editat de mihaly.istvan, 18 február 2020, 09:53

A lejátszóra kattintva a február 17-i, hétfő délutáni élő műsor rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-moderátor: Mihály István

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány