Élő Kolozsvári Rádió

Találka a blokk előtt

A grundon rúgjuk a bőrt, nyeljük a fosókaszilvát, lógunk a porolón, bunyózunk a román gyerekekkel, gépezünk az internet-kávézóban, nyomjuk a Máriót. De mi az ördög az a „joghurt”?

Egy kiállítás, öt előadás, kilenc előadó, tizenöt szervező, tíz önkéntes, több mint százötven résztvevő- ez a mérlege a Magyar Ifjúsági Központ által szervezett konferenciának, amely a blokk elé hívta azokat, akik közösen akartak eljátszani 1989 előtti és utáni emlékeikkel. A ’89-es forradalom harmincadik évfordulójára szervezett esemény célja a rendszerváltó nemzedék és az YZ generáció közötti kapcsolat megteremtése volt. Így hívogattak rá:

„Ha a kilencvenes években voltál gyerek Kolozsváron, akkor biztosan neked is a Centralban való mozgólépcsőzés volt az egyik legizgalmasabb programod. Ezzel jutalmaztak, ha jó voltál, ide vitt nagymamád, nagytatád iskola után, vagy anyukád szombat délelőttönként. Ha a nyolcvanas években akartál Erdélyben EB vagy VB meccset nézni, kimentél a televízióval a hegyre, és megpróbáltad a szovjet, jugoszláv, vagy magyar tévé adásait befogni. „Gyere le a blokk elé!” – ez a mondat minden városi gyereket és fiatalt összekötött évtizedeken át. Az okostelefonok korában ez a mondat is olyan elavultnak tűnik, mint a vezetékes telefon. Mik azok a szokások, hétköznapi gyakorlatok, amelyek eltűntek a ’89-es rendszerváltással? Mik azok, amik megmaradtak? Mi az, ami elválasztja és mi az, ami összeköti a rendszerváltó nemzedéket a rendszerváltás szülötteivel?” Ezeket a kérdéseket fogalmazta meg a rendszerváltás évfordulójára szervezett konferencián a kolozsvári YZ Intézet.

Fotó: Bethlendi Tamás

Részletek hangzanak el abból a kerekasztal-beszélgetésből, amelyet „Mit jelent ’89 mai szemmel?” címmel a rendszerváltás „első szériás” felnőttei folytattak egymással. A blokk előtt Jobbágy Júlia unitárius lelkész, Rácz Béla-Gergely közgazdász, Geréd Imre vállalkozó, Fodor János történész idézi fel a rendszerváltást követő, gyermekszemmel érzékelt világot. Moderál: Borzási Sarolta.

Fotó: Bethlendi Tamás

Tóth Eszter Zsófia magyarországi történész előadása kulcslyuk, amelyen meglessük, hogy hogyan szexeltek, hogyan drogoztak a szocializmusban a magyar fiatalok.

A rendszerváltás hatásainak felmérésére, az azóta felnőtt nemzedék életérzésének megismerésére, az eltelt három évtizeddel való számvetésre javarészt fiatalokból álló teltház volt kíváncsi.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2019 december 6, 16:03

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon