Hadd szóljon!

Sztrádaszemle – célegyenesben a Maroskece–Radnót szakasz

A Pro Infrastructura Egyesület ismét helyszíni szemlét végzett az A3-as Erdélyi Autópálya Aranyosgyéres és Radnót közötti két épülő szakaszán. 

Mint kiderült, az Aranyosgyéres–Maroskece közötti csaknem 16 km-es szakasz idén alig 10%-ot haladt, fizikai lehetetlenség a jövő évi átadás. A jelenlegi ütem mellett csak 2021 végére lehet szó erről – figyelmeztet a Pro Infrastructura.

Egészen másként fest a Maroskece–Radnót pályaszakasz helyzete.  Ez nagyjából 85%-ban elkészült, a kis híján 18 km nagy részén már aszfaltoztak, jövő év júliusára-augusztusára mindennel elkészülhet a kivitelező – állítják a Pro Infrastructura Egyesület szakemberei.

Emlékeztetünk, hogy az Aranyosgyéres-Marosvásárhely közötti távot négy szakaszra osztva adták kivitelezésre: ezek a Nyárádtő–Marosugra, a Marosugra–Radnót, a Radnót–Maroskece és a Maroskece–Aranyosgyéres szakaszok. A 2004-es tervek szerint a teljes Bors–Brassó autópályának készen kellett volna állnia 2012-re.

Forrás: monitorulcj

Kép: Asociația Pro Infrastructură

Articol editat de kristalybea, 5 december 2019, 13:45

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak