Élő Kolozsvári Rádió

SMA felnőtt fejjel

Tóth Tímea a betegség kettes típusával él, ami enyhébb, de így is kerekesszékbe kényszerül.

Többször foglalkoztunk már a Kolozsvári Rádióban a Bihar megyei Érkörtvélyesen júliusban született Ölyüs Noel esetével. A kisfiú a legsúlyosabb típusú gerinc-eredetű izomsorvadásban, az SMA 1-es típusában szenved. Elmondtuk, hogy létezik már egy életmentő génterápia, amely több mint kétmillió dollárba kerül. A gyógyszer és a kezelés költségeire többfelé indult gyűjtés a román-magyar határ mindkét oldalán.

Ezt megelőzően, Magyarországon két hasonló diagnózisú gyereknek sikerült összegyűjteni az egyenként 700 millió forintot a kezelésre. A wmn.hu portálon bukkant rá kollégánk egy másik SMA-történetre.

Tóth Tímea a betegség kettes típusával él, ami enyhébb, de így is kerekesszékbe kényszerül. Diplomás, 42 éves. Egy informatikai cégnél dolgozik, bár az elmúlt években már arra is szüksége van, hogy a kezét az asztalra emeljék, hogy dolgozni tudjon. De próbálta már a jetski-t, és ha alkalma lenne, talán az ejtőernyős ugrásra is vállalkozna – természetesen csak kísérővel.

Timi most arra a gyógyszerre gyűjt Magyarországon, amelyet a négy hónapos Noel már megkap kezelésként Kolozsváron. A Budapesten élő Tóth Tímeával és édesanyjával beszélgettünk.

Szerkesztő: Rácz Éva

Szerkesztő: kristalybea, 2019 november 21, 14:06

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára