Élő Kolozsvári Rádió

Újra kell tárgyalni Dan Şova ügyét

A volt közlekedési minisztert tavaly decemberben engedték szabadon a börtönből.

A legfelsőbb bíróság egy öttagú bírói tanácsa helyt adott Dan Şova fellebbezésének, és elrendelte, hogy újra kell tárgyalni a CET Govora-ügyet, amelyben a volt szociáldemokrata szenátort, jogerősen, befolyással való üzérkedés miatt, három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Dan Şovát tavaly decemberben engedték szabadon a börtönből, miután az alkotmánybíróság megállapította, hogy jogellenesen hozták létre a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsát.

2019. július 3-án az alkotmánybíróság megállapította, hogy alkotmányos jogi konfliktus létezik a parlament és a legfelsőbb bíróság között, mert a legfelsőbb bíróság nem hozott létre a korrupciós bűncselekmények tárgyalására szakosodott bírói tanácsokat. E döntést követően az összes olyan ügyet újra kell tárgyalni, amelyet a legfelsőbb bíróság háromtagú testülete 2019. január 23-a előtt oldott meg, és amelyekben még nem hoztak jogerős ítéletet vagy fellebbezések vannak folyamatban.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség szerint 2011 októbere és 2014 júliusa között Dan Şova összesen 100.000 eurót kért és kapott egy feljelentőtől cserébe azért, hogy befolyását latba vetve rávegye Mihai Bălant, a CET Govora vezérigazgatóját arra, hogy jogtanácsadói szerződést kössön egy bizonyos ügyvédi irodával, amelynek havi bérlete 10 ezer euróra rúgott.

Forrás: agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2019 október 21, 15:03

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók