Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Zöldebbek lettünk?

A Zöld Erdély Egyesület elnökével, Kovács Zoltán Csongorral beszélgetett Mihály István.

„Az történt, hogy papírforma szerint megszületett  egy döntés, de messzemenően nem vagyunk arra felkészülve, hogy ebből – a szelektív hulladékgyűjtésből – reális, működő dolog legyen… Én azt látom, hogy a fogyasztói magatartásunkkal, azzal az életszínvonallal, amit elértünk, nemhogy csökkenne a szemét mennyisége, hanem napról napra növekszik, s  egyre több problémát jelent. Az Európai Unió komoly pénzalapokat biztosított arra, hogy Romániában is kiépüljön ez a rendszer, de mintha az önkormányzatok, illetékes intézmények csak ímmel-ámmal, az utolsó pillanatban tettek volna lépéseket; nekem végig az volt az érzésem, mint  mikor valakit valamire kényszerítenek: na csináljuk meg, költsük el a pénzt, aztán lesz valahogy.” (Kovács Csongor)

Július 1-jén végre-valahára áttértünk a szelektív hulladékgyűjtésre. Több mint másfél hónap telt el azóta. No persze, nem ment/megy ez olyan könnyen, bőven van még tanulnivalója az egyszerű állampolgárnak és (még annál is több) az illetékes hatóságoknak, cégeknek.

Ökotudatosságból továbbra is bukásra állunk, nem csak Romániában, hanem világszerte. (Persze Nyugat-Európához vagy a skandináv országokhoz képest képest nálunk továbbra is egyenesen siralmas a helyzet.) A szomorú tényállás az, hogy a környezeti katasztrófa árnyékában a világ politikusai továbbra sem képesek megegyezni, pedig a mind fenyegetőbb globális problémákra csak globális megoldás létezik.

Vajon mit old meg, mennyit ér a szelektív hulladékgyűjtés? És miért nem ragadjuk meg a problémát a gyökereinél (is), miért nem az okokat  kezeljük? Ha például jóval kevesebb szemetet „termelnénk”, ha az elfogyasztott élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök ökológiai lábnyoma kisebb volna, akkor kevesebb szemetet kellene tárolni, szállítani, feldolgozni, a környezetszennyezés mértéke jelentősen csökkenne.

Pár hete az  egyik kolozsvári (közepesen) nagy áruházban a zöldség-gyümölcs részlegen a következő kínálatból válogathattam: spanyol murok, hollandiai zeller és paprika, török zöldpaprika, macedóniai káposzta, lengyel alma, belga körte, indiai szőlő, görög krumpli, egyiptomi hagyma és fokhagyma, lengyel retek, kínai fokhagyma, olasz brokkoli.  Kovács Csongort, a Zöld Erdély Egyesület elnökét arra is megkértem, hogy ezt az élményemet/tényállást is kommentálja, helyezze gazdasági-, (aktuál)politikai-, etikai kontextusba.

A lejátszóra kattintva az augusztus 19-i 55 perces élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg. 

Szerkesztő: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 augusztus 20, 11:10 / actualizat: 2019 augusztus 27, 16:27

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára