Itt szól a rádió!

Romániában sok a 20 év alatti anya

Az Európai Unióban Bulgáriában és Romániában a legnagyobb a 20 évesnél fiatalabb, először szülő nők aránya.

Az unióban 2017-ben a nők többsége (92%-a) 20 és 39 éves kora között vált anyává. Románia és Bulgária azonban kivétel, ebben a két országban minden nyolcadik újszülöttet 20 évnél fiatalabb nő hoz a világra – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adataiból. Az Európai Unióban általában csak a nők 4%-a szüli első gyermekét a 20. életéve betöltése előtt, és szintén 4 százalék azoknak az aránya, akik 40 év fölött adnak életet első gyermeküknek.

Bulgáriában viszont a 20 évesnél fiatalabb, először szülő kismamák aránya 12,5%, míg Romániában 12,1%, Magyarországon 8,5% és Szlovákiában 8,1%. A másik póluson Dánia helyezkedik el, ahol csak a nők 1 százaléka szül 20 éves kora előtt. Olaszországban és Szlovéniában 1,1% ez az arány, Hollandiában 1,2%, Luxemburgban és Svédországban pedig 1,4%. Spanyolországban a 40. életévüket betöltő, először szülő nők aránya 8,8% volt, Olaszországban 8,6%, Görögországban 6,6%. A másik végleten Litvánia helyezkedik el 1,3%-kal, valamint Lengyelország 1,4%-kal, Szlovákia pedig 1,5%-kal.

agerpres   

Szerkesztő: kristalybea, 2019 augusztus 2, 12:48

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 2024 február 62024 február 6, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak